Játékközpont a befogadásért!

Az elfogadás, közös élmények, játékos tanulás. Kicsiknek, együtt a nagyokkal, a helyi szakmai közösség támogatásával – ez a játéktár. 

Játékkal a befogadáért: TOY for Inclusion program

 

2016-ban nyitotta meg kapuit Nagydoboson a játékközpont. Azóta minden héten két nap, hóban, fagyban, napsütésben, esőben nyitva tart, és nagyon népszerű a családok körében. Már senki nem mondja: „Pirikém, csak beugrok a patikába, addig itt hagyom a gyereket, mindjárt jövök.”  Már mindenki tudja, hogy a Játéktár nem gyermekmegőrző, hanem a közös játék, beszélgetések, az együtt-tanulás színtere.

Azóta megkezdtük a második projekt megvalósítását, másik donor támogatásával, kicsit nagyobb konzorciummal.

2019-ben Csobánkán is nyitottunk játékközpontot. A célunk ugyanaz volt:

  • használjuk a játék univerzális eszközét a gyerekek optimális fejlődésének megtámogatására
  • lehetőséget teremteni – leginkább a rászorulóknak, de minden gyermeknek és családnak a településen, hogy együtt játsszanak, beszélgessenek, alkossanak, és miközben a gyerekek fejlődnek, megélhessék a közösség, az együvé tartozás élményét, és saját egyéni identitásaikat.

Fontos szempont volt, hogy a játékközpont beszerzési tervét, a nyitvatartást, a programokat – a helyi igényeknek és fejlesztési céloknak megfelelően – azok a szakemberek állították össze, akik a gyermekek testi, lelki, szellemi egészségének, fejlődésének megőrzéséért, tanulásukért, intézményes nevelésükért felelősek: a védőnő, a szociális szakemberek, óvodai és iskolai pedagógusok, az iskolai szociális munkás és a gyermekorvos.

Csobánkán nagyszerű, lelkes szakembercsapat állt fel, csatlakozott hozzájuk a helyi szülői egyesület, az alpolgármester, aki maga is pedagógus. A programot a polgármester is támogatja, a játékközpont helyszíne az önkormányzat tulajdonában lévő közösségi ház.

A játékközponttal olyan integrált szolgáltatási rendszer állt fel, melynek közvetlen szereplői az óvoda, az iskola, a tanoda, megtámogatva az iskolai szociális munkával, és a kapcsolódó szociális és egészségügyi szolgáltatásokkal. Ez segít abban, hogy a helyi gyerekek, romák és nem romák magas színvonalú, inkluzív, formális és nem formális oktatásban részesülhessenek, ami a roma gyerekek jövőjét és továbbtanulási esélyeit növeli, és jó hatással van a többségi gyermekekre is, hiszen a sokszínűség és a különbözőségek megtapasztalása erősíti a rezilienciát, ami a XXI. századi ember sikerességének alapja.

Projektünk nemzetközi, így az országok közötti tudásmegosztás eszközével rendszeresen élünk, évente egyszer találkozunk és mindig sokat tanulunk egymástól.

A Játékközpontban a rendszeres játékalkalmakon kívül extra programokat is szervezünk. Így zajlott már Kapcsolódó Nevelés oktatás szülőknek, meseterápiás folyamat és Meséd program is.

Mi mindent tettünk még a TOY projekt során?

  • Képzési anyagokat állítottunk össze és tréningeket valósítottunk meg.
  • Átfogó képzési eszköztárat alkalmazunk, amely végigvezeti a szakembereket és az önkénteseket az informális és formális korgyermekkori oktatás és nevelés módszerein, mindig a helyi közösségek bevonásával
  • Játékközpontokat hozunk létre, amely a konkrét eszközökön kívül módszereket is állít a közösség szolgálatába
  • Trénereket képzünk a játékközpontok felállításáról és tevékenységeinek szervezéséről, a roma gyerekek és közösségek társadalmi integrációjának megerősítése érdekében.
  • Közösségi alapú kora gyerekkori oktatási és nevelési módszertani újdonságokat próbálunk ki
  • Tudást osztunk meg egymással.
  • Hírét visszük a sikereknek és terjeszkedünk

 

Ismerd meg a Játéktár koordinátorait videóban!

 

Tetszik a Játékközpont koncepciója és szeretne nyitni egyet? Töltse le a fontos és gyakorlatias szempontokat tartalmazó kiadványainkat:

Játékközpont költségelemzés

Játékközpont gyakori kérdések

Játékközpont hatáselemzés összefoglaló

Angolul is elérhető anyagaink:

 

 

Egyéb fontos információk a projektről:

  • Projekt/Támogatási Program eredeti címe : TOY to Share, Play to Care
  • A projekt támogatói: Erasmus + Programme (KA3 Social Inclusion), Open Society Foundations (OSF)
  • Időtartam, a projekt kezdete/vége: 2019. január 31.- 2021 január 30.
  • Költségvetés teljes összege: EUR 635.828,00, ebből 499.995,00 EUR az EU támogatás, 134,754.00 USD az OSF hozzájárulás
  • A Partners Hungary Alapítvány költségvetése: 56,254.00 EUR
  • A projektet megvalósító szervezetek:
  • International Child Development Initiatives – ICDI (Hollandia)
  • International Step-by-Step Association – ISSA (Hollandia)
  • Developmental
  • Research Center for Pedagogical Initiatives Step by Step – DRCPI SBS (Szlovénia),
  • Open Academy Step by Step – OASS (Horvátország,
  • Centre for Education Initiatives – CEI (Lettország),
  • Wide Open School – WOS (Szlovákia),
  • Associazione 21 Luglio (Olaszország),
  • Partners Hungary Alapítvány (Magyarország)
  • Centre for Early Childhood Research at the Dublin City University Institute of Education (Írország),
  • Federation of Mediterranean Roma Associations – Akromfed, (Törökország)
  • Üdvhadsereg (Hollandia)

 

És az egész így kezdődött:

Játéktár a befogadásért – 1. szakasz

Roma gyerekek közösségalapú oktatása és nevelése

2016-ban nyitotta meg kapuit Nagydobososon a Játéktár. Projektünk első szakaszának záróeseménye egy mérföldkő, innen lépünk tovább egy újabb szintet az együttműködésben, megnyitunk egy újabb Játékközpontot, amihez a nagydobosiak adják a muníciót, tudást, tapasztalatot. Az interkulturális mediátoraink, a szülők, a szakemberek, a településvezetés és nem utolsó sorban a gyermekek játékos élményekkel való gazdagodása, a tradicionális foglalkozások megismerése, az idősebb és a fiatalabb generációk közötti párbeszéd olyan utakat tapostak ki, amelyek a befogadást erősítik, megteremtik a helyi társadalom kohézióját. A játék összeköt minket.

Mi mindent tettünk a TOY1 projekt során?

 

  • Képzési anyagokat állítottunk össze és tréningeket valósítottunk meg:
  • Átfogó képzési eszköztárat készítettünk, amely végigvezeti a szakembereket és az önkénteseket az informális és formális korgyermekkori oktatás és nevelés módszerein, a roma és nem roma közösségek bevonásával.
  • Játéktárat hoztunk létre, amely a konkrét eszközökön kívül módszereket is állít a közösség szolgálatába
  • Partnerországokban 12 trénert képeztünk, a játéktár felállításáról és tevékenységeinek szervezéséről, a roma gyerekek és közösségek társadalmi integrációjának megerősítése érdekében.
  • Közösségi alapú kora gyerekkori oktatási és nevelési módszertani újdonságokat próbáltunk ki
  • Tudást osztottunk meg egymással.
  • Hírét vittük a sikereknek és terjeszkedtünk.

Mik az eredmények?

A résztvevő településen, Nagydoboson megalakult az akciócsoport, akik a játéktár helyi szintű megvalósítói és működtetői: az önkormányzat, az iskola, óvoda, a roma közösség képviselői. A foglalkozások vezetőit kiképeztük, létrehoztuk a játéktárat. A nagydobosi óvodában alakítottuk ki azt a helyét: itt tudnak a helyi közösség tagjai részt venni a közös játékfoglalkozásokon, illetve innen lehet  játékokat kölcsönözni. A játéktár és a foglalkozások koordinátora a két helyi interkulturális mediátor, aki a közösség mozgatórugója 2014 óta.

A Játéktárak elindítása óta:

  • 1700 gyerek vett részt játékos foglalkozásokon, 30%-uk roma származású
  • 77 műhelymunka és tájékoztató eseményt valósítottunk meg, a nemzetközi partnerekkel közösen

Olvasson bővebben a programról magyarul és roma nyelven:

LEAFLET_FINAL_HU_

FINAL 20180215LEAFLET_FINAL_HU_Romani

Jó gyakorlatok

Töltse le ttovábbi szakmai anyagainkat ITT

 

Egyéb fontos információk:

Projekt/Támogatási Program neve : TOY for Inclusion: Community Based Early childhood Education and care (ECEC) for Roma Children

  • Támogató szervezet: Európai Bizottság DG Justice és Open Society Foundations
  • Időtartam kezdete/vége: 2016. december-2019 január
  • Költségvetés összege, pénznem: 48.683 EUR
  • Partnerek:

International Child Development Initiatives – ICDI (Hollandia), a projekt koordinátora

International Step-by-Step Association – ISSA (Hollandia)

Open Academy Step by Step – OASS (Horvátország)

Centre for Education Initiatives – CEI (Lettország)

Wide Open School – WOS (Szlovákia)

Centre for Innovation in the Early Years – VBJK (Belgium)

Partners Hungary (Magyarország)

Developmental Research Center for Pedagogical Initiatives Step by Step – DRCPI SBS  (Szlovénia)

Association 21 Luglio (Olaszország)[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

    Szeretne több információt kapni a témával kapcsolatban? Keressen bennünket!