Lépésről Lépésre pedagógiai módszertan – 25 éve Magyarországon

Megjelent az Alma a fán legújabb kötete, ami a pedagógusok szakmai fejlődésnek 21. századi kihívásaival foglalkozik.

Zágon Marival, a Lépésről lépésre program szakmai vezetőjével készült interjú, ami a 72. oldaltól olvasható.

“Azok a pedagógusok, akik nyitottabbak, rugalmasabbak, akik gondolkodnak a saját
szakmai szerepükről vagy gyakorlatukról, elindulnak a korszerűség irányába.”

A 21. század változásai milyen hatással lehetnek a pedagógusokra, a pedagógusok szerepére?

Úgy gondolom, hogy a kor kihívásai krízishelyzetet teremtenek a hazai pedagógustársadalomban. Miközben a 21. század társadalmi-gazdasági fejlődéséből adódóan az oktatásban új elvárások fogalmazódnak meg a pedagógusokkal szemben, melyek újfajta megközelítést tesznek szükségessé, a pedagógustársadalom nagy része ettől teljesen eltérő felkészítést kapott, és egy 20. századi szemléleten alapuló rendszerben hagyományos eszközökkel és módszerekkel dolgozik. Mindez komoly feszültséget jelent a pedagógusok számára a saját szerepük értelmezésében.

Mit kíván az új szemlélet a pedagógusoktól?

• Egyrészt leginkább az egyéniség tiszteletét, vagyis a gyerekek egyéniségéből, személyiségéből és valódi fejlődési szükségleteiből való kiindulást. A pedagógusok nincsenek felkészülve arra, hogy eszerint alakítsák a tanulási-tanítási folyamatot és ennek megfelelően tudjanak reagálni, ráadásul az oktatási rendszernek sem az egyéni szükségletek állnak a fókuszában. Másrészt az új szemlélet megkívánja a világ fejlődéséből – többek közt az információtömeg növekedéséből, az információkhoz való hozzájutás és azok feldolgozásának átalakulásából – adódó változásokra és a különböző, összetett kihívásokra való válaszadást is. Elengedhetetlen volna ennek a két szükségletnek az összeegyeztetése a pedagógiai gyakorlattal. A 2000-es évek elejétől a HEFOP1 és TÁMOP2 programok kapcsán, illetve a kompetencia alapú oktatási programcsomagok fejlesztésével elindult egyfajta európai, illetve a világban lévő korszerű pedagógiai gondolkodásmód felé való közeledés. Sajnos valamelyest ebben is visszalépés tapasztalható
  az elmúlt időszakban.
• Úgy látom, leginkább az alternatív iskolák indultak el az aktuális igényeknek megfelelő oktatás irányába, emellett főleg egyéni és kisebb közösségi kezdeményezések tesznek azért erőfeszítéseket, hogy teret adjanak a külvilág megjelenítésének az iskolában. Tehát a pozitív irányú elmozdulás döntően személyes irányultságok mentén alakul: azok a pedagógusok, akik nyitottabbak, rugalmasabbak, akik gondolkodnak a saját szakmai szerepükről, tanítási gyakorlatukról, elindulnak a korszerűség irányába. Vagyis megpróbálnak túllépni a tankönyvhöz kötöttségen és a hagyományos, mára elavult „én vagyok a tudás forrása” szemléleten.
• Sokszor azonban a felkészült pedagógusok sem kapják meg a megfelelő minőségű és mennyiségű támogatást, vagy nem áll rendelkezésükre kellő eszközrendszer ahhoz, hogy valódi változásokat érjenek el. A fejlődéshez az interneten és a közösségi oldalakon fellelhető, különböző önszerveződő csoportok is nagyban hozzájárulnak, de érzésem szerintezek elterjedése, hatásfoka nem olyan arányú még, mint amilyennek lennie kellene a 21. század elején.

Milyen kihívásokat jelentenek a fentiek az iskolák számára szervezeti szinten?

• A pedagógiai megújulás terén említett lassú előrelépés ellenére úgy látom, hogy a korábbiakhoz képest egyre növekvő számban vannak jelen olyan iskolák, amelyek törekednek rá, hogy alkalmazkodjanak a mai igényekhez, és a számos új feladattal, tanulással együtt járó folyamatot és változást kihívásként élik meg.
• Másrészről döntően a változó elvárásokból fakadó feszültségek kezelése állítja új feladatok elé az intézményeket. Feszültség keletkezhet például abból, hogy a hagyományos pedagógiai elveket valló intézményen belül sok esetben jelen vannak korszerű módszereket alkalmazó pedagógusok, akik a tanári karon belüli kisebb arányuk miatt – illetve az iskolavezetés kellő támogatása nélkül – nagyon gyakran a perifériára szorulnak.
• Feszültséget okozhat az iskola felé egyidejűleg megfogalmazott több különböző elvárás is. Hogy az intézmény össze tudja-e hangolni ezeket a különféle igényeket, illetve van-e az intézménynek küldetése, víziója, gondolata arról, hogy mely követelménynek kíván a leginkább megfelelni, abban meghatározó szerepet játszik az iskolavezetés.

Vagyis az iskola fejlődése kiszolgáltatott egyrészt az intézményvezetésnek, másrészt az egész oktatási rendszer irányultságának. Emellett komoly elvárás mutatkozik például a középosztálybeli szülők részéről, akik erőteljesebben tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, mint a hátrányos helyzetű családok. Azt is látjuk, hogy az intézmények között is keletkeznek feszültségek azáltal, hogy a hagyományosan nagyobb presztízsű, vagy korszerűbb úton elinduló iskolák jellemzően vonzóbbak lesznek azon családok számára, akik nyitottak a világra. Ez sok esetben vezet a gyerekekért folytatott intézményi versenyhez egy településen belül, és csakhamar óriási különbségeket szülhet az iskolák között. Természetesen a kisebb létszámú
vagy a hátrányos helyzetű gyerekeket tanító, nevelő intézmények között is akadnak előremutató megoldások, ahol a szükséghelyzetből adódóan az iskolavezetés előremenekül, és a hátrányos helyzetet képes átfordítani pozitív irányba. Ehhez nyilván hozzájárulnak a különböző, bárki számára nyitott, az iskolákat valódi modernizálásra ösztönző pályázati lehetőségek is, bár ezek száma sajnos csökkent.

Melyek azok az új utak, amelyeken elindulhat egy intézmény a fejlődés, a korszerűség irányába?

A megoldások keresése sokféle útra vezeti az iskolákat. Többen például megpróbálják kitágítani a látóterüket, a tantárgyi vagy akár szélesebb értelemben vett pedagógiai elgondolásaikat. Számos különféle pedagógiai kezdeményezés van jelen az oktatás világában, melyekhez a csatlakozás nyitott az intézmények vagy a pedagógusok számára. Nemcsak újonnan elindult, hanem régóta működő pedagógiai programok, hálózatok működnek – ilyen például a Lépésről lépésre program is, melynek szakmai vezetőjeként nyomon követhettem az ezzel járó tanulási folyamatot. A pozitív eredmények, előrelépések mellett összességében az a meglátásom, hogy az ilyen típusú programok kommunikációja támogatás nélkül meglehetősen kevés embert tud elérni, rendszerszinten nem
hoz változást, terjedésük és fennmaradásuk pedig esetlegessé válik. Mégis nagy hatással lehetnek ezek a kezdeményezések az iskolák pedagógiai kultúrájának modernizálására, a pedagógusok szakmai fejlődésére, a szemléletformálásra.

Mivel járult ehhez hozzá a Lépésről lépésre program? Mi hívta életre?

A Lépésről lépésre program az autonóm személyiség kialakítását, az önálló kritikai gondolkodást, az önfejlesztést, a demokratikus elvek alapján működő és annak megfelelő erkölcsi és etikai magatartásbeli szokások kialakítását segítő, az egyéni fejlődést támogató rendszer. Legfontosabb alapelve a sokszínűség, a multikulturalitást támogató, ezen belül az egyéni fejlődési szükségleteket, a személyiség fejlődését szolgáló attitűd és ennek megfelelő eszközrendszer. Kiemelt helyen van a 3 A Lépésről lépésre (eredeti nevén: Step by Step) gyermekközpontú pedagógiai programról bővebben olvashat a Radicsné Szerencsés Teréziával (a Kiskőrösi EGYMI egykori intézményvezetőjével) készült interjúban az Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásban c. kötetünk 52-62. oldalán. www.tka.hu > Kiadványok > 2015; www.issuu.com/tka_konyvtar/docs/iskolavezetok-meltanyos-oktatas
A Lépésről lépésre program weboldalának elérhetősége: www.lepesrollepesre.eoldal.hu.

A programban a családdal való kapcsolat, rendkívül fontos a pedagógusok magas szintű folyamatos továbbképzése és támogatása, a tanulóbarát, a sikeres tanulást segítő tanulási környezet megteremtése, valamint az alapelveknek megfelelő korszerű tanulásszervezési módszerek használata: a kooperatív tanulás, a projektmódszer, a differenciált tanulásszervezés. A programot az OSI (Open Society Institute) amerikai szakemberei dolgozták ki, elsősorban a rendszerváltás után létrejövő kelet-európai helyzet javítását – nemcsak oktatási, hanem sokkal szélesebb körű, kulturális, társadalmi, egészségügyi fejlesztését – célzó támogatásokkal. Magyarországon 1994-ben az óvodai, majd az 1996/97-es tanévben az iskolai program került bevezetésre. A kezdeti időszakban alapvető célunk volt, hogy a Lépésről lépésre programot minél szélesebb körben megismerhessék az iskolák és a pedagógusok. A bevezetése jelentős anyagi és szakmai támogatást kapott, így nagyszámú óvodát és iskolát tudtunk bevonni (melyek nagy része azóta is hasonló gondolkodással és szellemiséggel működik), valamint számos pedagógus vett részt a képzéseinken. A programfejlődés dinamikája vagy a program széles körű megismertetését elősegítő eszközök használata mindig nagymértékben függött az adott időszak oktatáspolitikájától, az ezáltal biztosított lehetőségektől, a közoktatás irányaitól, valamint a külső támogatórendszertől, az anyagi forrásainktól. Az első években, a TÁMOP programok megindulásáig gyakorlatilag felfutóban volt a program terjedése. Gondolkodhattunk arról, hogy a magas szakmai minőséget hosszú távon megtartva vagy továbbfejlesztve hogyan érhetünk el minél többeket. Az, hogy mára megszűnt annak a lehetősége, hogy támogatást kapjunk a pedagógusok bevonására a programban való részvételre, nehezebb helyzetet szül. A Lépésről lépésre szemlélet átadása és a módszertani segítségnyújtás természetesen ma is fontos célunk, 1998-tól 2013-ig 250, az elmúlt négy évben közel 100 intézmény került kapcsolatba a programmal.
Becsléseink szerint (a képzéseken részt vevők száma alapján) kb. 450 pedagógus használta-használja a programot vagy annak valamely elemét, az elmúlt négy évben pedig az ehhez kapcsolódó különböző szakmai alkalmakon közel 600 pedagógus vett részt.

Milyen tanulási folyamat zajlott az elmúlt két évtizedben a program résztvevői, szakértői, trénerei
körében?

A magas szakmai színvonal folyamatos fenntartása és fejlesztése, a pedagógusok szakmai támogatása a Lépésről lépésre alapvető célkitűzései és alapértékei közé tartozik. A program elindulásakor az alapképzést követően a tréneri gárda által tartott belső továbbképzéseken vehettünk részt, évenként kétszer-háromszor rendszeresen találkoztunk. A bevezetés, a továbbképzésekre való közös felkészülés és a továbbképzések tapasztalatai mind fontos tanulságokkal jártak. Az újabb és újabb szakmai irányokat – vagyis, hogy az oktatásban felvetődött problémákból melyekre reflektáljunk jobban, milyen szakmai területeket mélyítsünk el – közösen döntöttük el, ebben a nemzetközi  szervezetünknek, az ISSA-nak is jelentős szerepe volt. Mindig adódtak kiemelkedő, központi témák, ilyen volt
például az előítéletkezelés, a különböző készségfejlesztő programok, a szülők bevonása a tanítási folyamatba. Az ezekhez kapcsolódó képzési programok kidolgozásában 10-15 ország is részt vett, a képzések létrejötte egyfajta kollaboratív tanulás eredménye volt. A szakmai előrelépésben az is közrejátszott, hogy a program trénereinek többségével együtt részt vehettünk a HEFOP módszertani programok5 kidolgozásában és a továbbképzések megtartásában. Ezáltal azok az alapvető tanulásszervezési módszerek, melyek a Lépésről lépésre programban eredetileg csak érintőlegesen voltak. Az ISSA (International Step by Step Association), a Nemzetközi Lépésről lépésre Egyesület átfogó célja olyan befogadó, minőségi nevelési és oktatási körülményeket teremteni, melyben minden gyermek a tudásalapú, demokratikus társadalom aktív tagjává válhat. Lásd bővebben: www.lepesrollepesre.eu/rolunk/nemzetkozi-lepesrol-lepesre-egyesulet 5 HEFOP 2.1.A és HEFOP 2.1.B program keretében kidolgozott módszertani anyagok:
Tanórai differenciálás: www.hiszem.hu/sites/default/files/tanorai_differencialas.pdf
Árnyalt tanulóértékelés: www.hiszem.hu/sites/default/files/arnyalt_tanuloertekeles_hallgatoi.pdf
Tevékenység-központú pedagógiák: www.hiszem.hu/sites/default/files/tevekenyseg_kozpontu_pedagogiak.pdf

Ezek a témák a módszertani csomagokon keresztül lényegesen mélyebben és tudatosabban kerültek kidolgozásra,
amely elengedhetetlen a korszerű tanuláshoz. A tanulási folyamatunk kapcsán óriási eredménynek mondható az is,
hogy közel tíz évig tartó munkával létrejött egy minőségbiztosítási rendszer, amely valamennyi ország rendelkezé-
sére áll és garantálja a program megvalósításának magas szakmai minőségét. Lényeges elem az is, hogy a program magyarországi bevezetésének időszakában az a fajta módszer, amellyel az amerikai trénerek a képzéseket tartották,
még teljesen új volt, vagy csak elvétve lehetett jelen a hazai gyakorlatban, a pedagógusképzésben pedig egyáltalán
nem volt tapasztalható. Az élményalapú tanulás a kezdetektől fogva megkülönböztette a programunk képzéseit a hagyományos továbbképzési formáktól. Az eszközrendszerünket nagyon széles palettáról válogattuk, folyamatosan bővítettük, a továbbképzésen tapasztaltakat pedig rendszeresen átadtuk és ma is átadjuk egymásnak. Ilyen  szempontból a Lépésről lépésre program egy állandóan alakuló, megújuló, egymást erősítő, támogató rendszer, ahol a tanulás és a fejlődés is folyamatos. A program és a szakmai továbbélés bázisai is egyben azok a pedagógusok, akik a bevezetés első időszakában nagyon sokrétű és mélyreható, kb. 300 órányi szakmai, módszertani képzést kaptak 3-4 éven keresztül. Ők lettek idővel a mi trénereink, a továbbiakban rájuk épültek a továbbképzések, és a saját iskolájukon belül többnyire köréjük gyűltek kisebb pedagóguscsoportok. Tulajdonképpen ezeken az iskolai
bázisokon jöttek létre a későbbi módszertani központok: Pécsett, Kiskőrösön és Miskolcon.

A központok létrejötte miben támogatta, segítette a tanulási folyamatot, a folyamatos szakmai
megújulást?

A központok azzal a céllal jöttek létre 2002-ben, hogy a továbbképzéseknek része lehessen a közvetlen tanítási órai tapasztalat, hiszen ezek az alkalmak sokkal többet árulnak el a Lépésről lépésre program mibenlétéről, lényegéről, mint bármi más. Vagyis a módszertani központokban hirdettük meg a trénereink által vezetett alapozó képzéseinket, illetve ezekhez kapcsolódóan a bemutató órákat és műhelymunkákat is, melyeket az adott iskola pedagógusai tartottak. A központok ott alakultak, ahol kellő szakmai felkészültséggel, hasonló pedagógiai attitűddel rendelkező, azonos módszerekkel dolgozó, nyitott és képzett pedagógusok voltak jelen, így biztosak voltunk abban, hogy megfelelően kerülnek átadásra és közvetítésre az alapelvek, valamint a program szemlélete, illetve ahol látható volt az együttműködés, és egymás támogatása a pedagógusok között. Volt egy közel tíz éves időszak, amikor a támogatás megszakadása a program működési keretét biztosító alapítvány és a központok formális működésének megszűnéséhez vezettek, ám mindezek ellenére az erős szakmai bázisnak és a tudásmegosztásnak köszönhetően a gyakorlatban tovább élt a program. A Partners Hungary Alapítvány 2014-ben vette át a Lépésről lépésre program koordinálását, és egy komolyabb támogatás révén ismét lendületet kapott a működés. Továbbfejlesztettük a módszertani központok munkáját bárki számára elérhető tematikus minikonferenciák szervezésével.
A Partners Hungary Alapítvány az emberek és közösségek közti kapcsolatépítéssel foglalkozik 1994 óta különböző
projektek és tréningek révén a mediáció, az együttműködés-fejlesztés és oktatásfejlesztés területén. Bár nagyon vegyes képet mutat a program alkalmazásának mélysége, minősége az iskolák, illetve a pedagógusok részéről, nagyon fontosnak tartom, hogy ezeken a tudásmegosztó fórumokon a kollégák rendszeresen részt vesznek. A szakmai
fejlődésünket az olyan nemzetközi programokban való részvételünk is támogatja, mint például a Kreatív Partnerség nevű, most futó, OECD-s pilot program, melynek során művészek (pl. előadóművészek, képzőművészek, építészek,
multimédia-szakemberek, festők) segítik kreatív módon a pedagógusokat és tanulókat az eredményes tanulásban. A mérésekbe bekapcsolódott az egyik módszertani központunkból, Pécsről több osztály, a kontrollmérésekben pedig a miskolci központunk és egy kaposvári iskola is részt vesz. A projekt izgalmas eredményei támpontként szolgálhatnak a jövőben számunkra is. További terveink között szerepel az is, hogy a központok vonzáskörzetében kialakult mini szakmai hálózatokat a jövőben szeretnénk ténylegesen működő, fenntartható hálózatokká, kollaboratív tanulócsoportokká fejleszteni, amelyhez a Tempus Közalapítváy EFFeCT pilot programjában való részvételünk tapasztalataiból merítettünk. Bár anyagi támogatással nem jár, a fenntarthatósághoz az is hozzájárulhat, hogy az új oktatási rendszerben mindhárom módszertani központunk az Oktatási Hivatal Bázisintézménye lett.

Mi a pedagógusok vagy az iskolák motivációja a Lépésről lépésre programhoz való kapcsolódásra?

Előfordul, hogy az intézményi célok megvalósítása adja az indíttatást a programban való részvételre, mert az iskola vezetőjének fontos, hogy az intézményt fejlessze, korszerűbbé tegye, és támogassa a kollégáit a műhelymunkákon, nyílt napokon, továbbképzéseken való részvételben. Ezzel együtt úgy látom, többnyire személyes motivációk alakítják a program terjedését: azok a nyitott pedagógusok, akik érzékelik a világ átalakulásával együtt járó helyzeteket, a gyerekek érdeklődésének, figyelmének, motivációjának megváltozását, tudják, hogy a hagyományos eszközökkel nagyon nehéz eredményeket elérni vagy feszültségmentesen dolgozni, hiszen a tanulási nehézségekhez sokszor magatartási, szocializációs problémák is társulnak. Főként ezek az útkeresés mozgatórugói, amelyekre a hozzánk forduló pedagógusok megoldást szeretnének találni. Sok kollégánál azt tapasztalom, hogy a szemlélete a programéval megegyezik ugyan, de nem áll rendelkezésére. A Kreatív Partnerség (Creative Partnership) program módszertanát az Egyesült Királyságban fejlesztették ki, és azóta több országban is alkalmazzák, jelenleg Litvániában, Norvégiában, Németországban és Csehországban. Magyarországon a 2013/14-es tanévben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. és az angliai Creativity, Culture and Education szervezet együttműködésében kísérleti jelleggel indult el a program a pécsi Budai Városkapu Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola hét tagintézményében. Lásd bővebben: www.t-tudok.hu/?hu/kreativ-partnerseg-magyarorszag 8 Lásd a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportja által koordinált EFFeCT nemzetközi projektről szóló összefoglalást a kötet 43. oldalán. 9 Oktatási Hivatal Bázisintézménye olyan megyei, járási, esetleg országos szinten elismert és szakmai hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező nevelési-oktatási intézmény, amely alkalmas az adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra. A bázisintézmények pályázat útján különböző intézménytípusokból kerülnek kiválasztásra.

Természetesen a Lépésről lépésre program nem oldja meg teljeskörűen ezeket a gondokat, de segít a harmonikus együttlétet és pozitív légkört megteremteni az osztályban, amely kedvezően hat a pedagógusokra és a gyerekekre egyaránt. Az egyéni érdeklődés, a kreativitás, az alkotás előtérbe kerülése az érzelmi jóllét állapotához vezet, amely, úgy vélem, rendkívül motiváló és szakmailag is nagyon előrevivő.

Hogyan tudja egy-egy pedagógus visszavinni ezt a tudást a saját intézményébe? Szükség van
ehhez a program egészének átvételére?

A Lépésről lépésre egy rendkívül nyitott program, amelyben az alapelvek a leginkább meghatározók, és ezekhez rendelődnek az eszközök a különböző szinteken. Elképzelhető tehát, hogy a program teljes eszköztárának átvétele nélkül, annak csak egy-egy egyszerű elemét viszik magukkal az iskolába a pedagógusok. Néhány alapvető rituálé például könnyen átvehető és beépíthető a napi gyakorlatba: ilyen például a reggeli vagy a napot záró beszélgetőkör, melynek pozitív hatása szinte azonnal megmutatkozik, mert fellazítja a hagyományos szerepeket és az egyirányú kommunikációt.

Mint már említettem, a szülők bevonása rendkívül fontos eleme a programnak, eltérően a magyar iskolarendszerben megszokott, alá-fölé rendeltségi viszonytól. A Lépésről lépésre program a szülőkre nem csupán egy kliensként, hanem nevelőpartnerként tekint, aki a gyermeket a legjobban ismeri. Nemcsak asztalt csiszolni vagy a falat festeni hívjuk be az iskolába a szülőt, hanem egy sor tevékenységen, együttműködésen keresztül megpróbáljuk behozni a szülők tudását, készségeit, érzelmeit is. Ehhez kapcsolódik, hogy minden osztálynak – alsó tagozatról lévén szó – van egy osztálykabalája, amit hétvégenként egy-egy család vendégségbe hazavisz. A vendégségről egy napló is készül, amely a családok szempontjából hihetetlen nevelő erejű: döbbenetes látni, hogy egy ilyen rendkívül egyszerű elem – egymás bejegyzéseinek olvasása – hogyan hat egy család működésére, illetve mi mindenben fejleszti a szülőt. Az értékelés szintén lényeges eleme a programnak. A mai magyar köznevelési rendszer több évszázados hagyománya az osztályozás, amely minden olyan alapelvnek ellentmond, melyet a program képvisel. A Lépésről lépésre program – hasonlóan a reformpedagógiai vagy alternatív iskolák gyakorlatához – arra törekszik, hogy az osztályozás a megfelelő helyre kerüljön az értékelési folyamatban, vagyis egy lezáró értékelés legyen ott, ahol annak funkciója van, ezenkívül vagy emellett pedig egy folyamatos, megerősítő, fejlesztő visszajelzés történjen. Az értékeléshez egy úgynevezett dossziérendszer kapcsolódik a programban, melynek átvétele, használata is sokat segít: rávezeti a pedagógust arra, hogy gyűjtse a különböző tanulói munkákat ahelyett, hogy mindent érdemjeggyel értékelne. Tehát mi azt valljuk, hogy nem feltétlen a program egészére van szükség a változások elindításához, hanem az is nagy hatású lehet az osztály, a gyerekek vagy a pedagógus állapotára, ha egy-egy elemet átvesznek a kollégák.

Van arról visszajelzésetek, hogy mit kapnak a pedagógusok a programtól?

Azt gondolom, hogy a szemléletformáláson túl a legfontosabb, amit a pedagógus kaphat, egy olyan fajta  eszközrendszer, amelyhez sem a tanárképzésben, sem a továbbképzési rendszerben ilyen mélységig nem jut hozzá. A korábbiakban említett minőségbiztosítási rendszer további eszközöket biztosít számára a szakmai továbblépéshez és a reflexióhoz. Nagyon fontos az önreflexión alapuló önfejlesztés, és a tanulásszervezéshez kapcsolódó eszközök, módszerek alkalmazása. A nyitott és rugalmas szemlélet sokszor olyan problémákra is megoldást jelent, melyek elsősorban külső tényezőktől függenek, mint például a tanulási környezet, melynek kialakításához anyagi forrásokra is szükség van. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a padokat másként rendezzük el,  hanem ahhoz, hogy a tanulási folyamat valóban tevékenységközpontú legyen, eszközök is kellenek: könyvektől a taneszközökig, papírtól a ragasztóig. Egy településen például, ahol 4-5 pedagógus kezdte el a programot, az egyik osztályban csak lerögzített padok voltak. Az egyik tanító által az iskola raktárában felfedezett ócska asztalokat a szülők segítségével felújították,
székek hiányában pedig minden gyerek otthonról hozott egyet – most mindenféle szék van, színes az osztályterem. Ebből is látható, hogy a kényszer sokszor szül kreativitást és nyitást a külvilág felé, amely szintén hozzá-
járul a fejlődéshez.

Milyen együttműködések jönnek létre a programban részt vevő pedagógusok között? Hogyan
tudja támogatni ezt a program?

A módszertani központok három nagy bázisa között mindig élő és szoros kapcsolat volt, a már említett műhelyek, foglalkozások, minikonferenciák révén, melyek alkalmat teremtenek a kollégák számára a személyes  tapasztalatcserére és kisebb együttműködések kezdeményezésére is. Az online közösségi terek adta lehetőségek kiaknázásával korábban nem foglalkoztunk sem elméleti, sem gyakorlati szinten, az erre való igény mostanában erősödött fel bennünk. Az EFFeCT projekt pilot programjában való részvételünk ezzel kapcsolatban is sok támpontot nyújtott számunkra. A kiskőrösi Lépésről lépésre Módszertani Központ 2016 nyarán megtartott képzésén 39 pedagógus vett részt Mezőfalváról, Mohácsról, Kiskőrösről, akik később az EFFeCT projekt kísérletében egy
kollaboratív tanulócsoport tagjai lettek. Annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak tanítani a Lépésről lépésre módszer alkalmazásával, meglátogatták egymást, megfigyelték és értékelték egymás munkáját. Nem volt könnyű a tanulási folyamat, de fontos célt szolgált, hogy az offline találkozókon vagy az iskolai teamek/munkacsoportok tapasztalatcseréjén kívül ezeken az online felületeken megkönnyítsük a tudásmegosztást, a saját ötletek, gondolatok átadását. A pilot program megvalósítása során kiderült számunkra, milyen hihetetlen hatású tud lenni egy online együttműködés – akár csak egy Facebook-csoport formájában is – a tanulni, fejlődni vágyó pedagógusok között.
Most tömegével töltik fel a közös felületre a különböző gyakorlatokat és leírásokat. Úgy vélem, a továbblépés lehetősége ezen a téren óriási. A pedagógiai szakmai tudáson kívül persze még sok mindenre szükség van a sikerhez, de mindenképpen terveink között szerepel a jövőben online szakmai hálózatok életre hívása kisebb és nagyobb körökben is. Szeretnénk ehhez olyan támogatási rendszert szervezni a program köré, amellyel meg lehetne támogatni a módszertani központok erőfeszítéseit és munkáját.

Mit emelnél ki a program értékei, eredményei közül?

Azt gondolom, hogy a legfontosabb eredmény a program azon törekvése – elméletben és a gyakorlatban egyaránt –, hogy szintetizálja a szerte az oktatás világában felbukkanó, úgynevezett gyermekközpontú pedagógiai elemeket. Ebben nagy segítséget jelent a minőségfejlesztés, amely támpontot ad ahhoz is, hogyan lehet ezeket az elemeket, módszereket, eszközöket egységbe foglalni a pedagógus személyiségének, helyzetének, körülményeinek megfelelően. A második, amit hangsúlyozni szeretnék, hogy a program nem ad kész megoldást a pedagógus kezébe, nem mondja
meg, hogyan kellene ezt és ezt megvalósítani, hanem rávezeti a pedagógust saját helyzetének értékelésére, céljainak megfogalmazására és az eszközök kiválasztására. A változás és a szakmai fejlődés természetesen nem feltétlenül kizárólag a program eredménye, hiszen a hiányok és szükségletek is kikényszerítik a pedagógusok egy részéből azt, hogy nyitottá váljanak és nyitottan gondolkodjanak. Erre maga a program és a benne dolgozó pedagógusok nagyon jó mintát adnak. A harmadik, amit kiemelnék a programban részt vevők szempontjából, az a folyamatos önfejlesztés,
a folyamatos szakmai fejlődés. Nekünk ehhez kell minden olyan eszközt megtalálni, amely ezt támogatni, segíteni tudja egyénileg és a közös tanulás által is.