Inkluzív nevelés

Fontos számunkra, hogy a gyerekekkel dolgozó szakemberek képesek legyenek megteremteni a gyerekek optimális fejlődéséhez szükséges feltételeket, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Minden gyerek, származásától és családi, társadalmi hátterétől függetlenül megérdemli, hogy megkapja azt a támogatást a körülötte élő felnőttektől, amelyek segítségével leküzdheti azokat a hátrányokat, amelyekkel önhibáján kívül indult.

Mit jelent az inkluzív nevelés az óvodában és az iskolában?

Hazai és nemzetközi tapasztalataink alapján abban hiszünk, hogy:

  • A hátrányos helyzetű szülők támogatása létfontosságú a pozitív szülői gyakorlat kialakításában.  Ha a szülők megfelelő információkat és támogatást kapnak abban, hogyan tudnak jól jelen lenni gyerekeik életében az otthoni és az óvodai-iskolai helyzetekben egyaránt, akkor válnak képessé arra, hogy támogassák gyermekeiket a felnőtté válás összetett folyamatában.
  • A kora gyerekkori szakembereknek kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy áthidalják azokat a szakadékokat, amelyek akadályozzák a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik bevonását és részvételét a befogadó közegekben. Ehhez pedig korszerű képzéseket és folyamatos érzelmi-mentális támogatást kell kapniuk.
  • A családok és a kora gyerekkori szakemberek közötti bizalmi viszony az alapja a hátrányos helyzetű gyerekeket és családjaikat célzó sikeres beavatkozásoknak.
  • Átfogó, holisztikus, interszektorális és integrált megközelítésre van szükség ahhoz, hogy sikeresen támogassuk a hátrányos helyzetű családokat összetett élethelyzeteik kezelésében.

Célunk, hogy abban segítsük a gyerekekkel foglalkozó szakembereket, hogy örömöt leljenek munkájukban, képesek legyenek megújulni, és megtartó szakmai közösségben tudjanak dolgozni. Hiszen ez segít abban, hogy az óvodában és az iskolában abban támogassák a gyerekeket, hogy a boldog élethez szükséges társas-érzelmi készségeket megszerezzék:

  • az önállóságot,
  • a felelősségérzetet,
  • a proaktivitást,
  • a kreativitást,
  • a kritikai gondolkodást,
  • az empátiát,
  • a konfliktuskezelési és együttműködési készségeket,
  • a sokszínűség értékként kezelését.

Mit teszünk az inkluzív nevelésért a Partners Hungary Alapítványnál?

  • Olyan innovatív képzéseket fejlesztünk és kínálunk, amelyek azonnal alkalmazhatók a gyakorlatban, korszerűek, ráépülnek a meglévő pedagógiai tudásra, ugyanakkor megújulást kínálnak;
  • Fejlesztési folyamatainkban támogatjuk az óvodákat-iskolákat abban, hogy rugalmas, reziliens, befogadó intézményekké váljanak;
  • Intézmények és szektorok közötti együttműködést fejlesztünk és szakmai közösséget építünk Lépésről Lépésre és REYN  hálózatunkkal. Összekötjük az oktatás területén dolgozó különféle szakembereket (óvodában és iskolában dolgozó pedagógusok, óvoda-iskolapszichológusok, óvodai-iskolai szociális munkások, védőnők, stb) és lehetőséget teremtünk a párbeszédre és az egymástól való tanulásra.

Ha ön hátrányos helyzetű/roma gyerekekkel foglalkozó szakember, csatlakozzon ingyenes szakmai közösségünkhöz, a Roma Early Years Networkhöz , ahol ingyenes képzések és tapasztalatcserék várják!

 

Ha pedig átfogó képzéseink érdeklik, nézzen szét kreditpontos pedagógus továbbképzéseink vagy félnapos műhelymunkáink között:

Lépésről Lépésre program

Konfliktuskezelés az iskolában és az óvodában

Resztoratív gyakorlatok

Műhelymunkák óvodai-iskolai szakembereknek

    Szeretne több információt kapni a témával kapcsolatban? Keressen bennünket!