Gazdasági mediáció

A mediáció segítségével pénzt, energiát és időt spórolhatnak meg a vállalatok, ha a felmerülő konfliktusok kezeléséhez ezt a módszert választják, azonban ma még kevesen élnek a lehetőséggel Magyarországon: az évi tizenötezer ügy mindössze hat százalékát oldják meg alternatív konfliktuskezelési módszerek segítségével.

Mi a gazdasági mediáció előnye?

  • Gyorsabban lefolytatható egy mediációs folyamat, mint a peres eljárás, az ütemezés a felek időbeosztásához igazodik.
  • Olcsóbb, mint a peres eljárás, nincs illeték, és a gyorsabb folyamatnak köszönhetően a bevont szakértő (mediátor) díja is alacsonyabb időarányosan, mint a jogi szakértőé.
  •  Ha nem sikerül megoldani az ügyet mediációval, a feleknek még mindig van lehetőségük a bírósági utat választani.
  • A mediációban a felek maguk dolgozhatják ki a számukra elfogadható megoldásokat, így nagyobb arányban tartják be a megállapodást, mintha harmadik fél szabná meg, hogyan járjanak el.
  • A bírósági úttal szemben, a mediációban az emberi faktort is képes figyelembe venni, hiszen a gazdasági és anyagi kérdéseken kívül gyakran az is fontos, hogy jó munkakapcsolatban maradjanak a felek, vagy méltányosan zárják le a kapcsolatukat – a mediáció az elbocsátások, létszámleépítések humánus módja is lehet. Erről számolt be egy nemzetközi szállítmányozó vállalat magyarországi HR szakembere, akit annyira megnyert a módszert, hogy részt vett a Partners Hungary Alapítvány mediátorképzésén.

 

„Emberileg, érzelmileg nagyon megterhelő, amikor munkatársaktól kell megválnunk. Ez egy nagyon kontrollvesztett élmény a munkavállaló szempontjából, ezt kezdtük el ellensúlyozni a mediáció segítségével, amikor arról beszélhetett mindkét oldal, hogyan élik meg a helyzetet, és hogyan lehetne ezt könnyebbé tenni: anyagilag és emberileg. A munkavállalók meglepődve tapasztalták, hogy ez nekünk is nehéz helyzet, mi pedig rugalmasságot biztosítottunk a kilépés feltételeivel kapcsolatban. Így méltósággal és kevesebb feszültséggel tehetünk pontot egy nehéz szakasz végére, és ha összetalálkozunk az utcán, ott sem kell feszengenünk.”

Milyen esetekben érdemes igénybe venni a gazdasági mediációt?

  • Ha valamilyen vitás kérdés merül fel a feladatok megosztását és teljesítését illetően
  • Vállalaton belüli strukturális változások, átszervezések esetén, ahol súrlódásokra lehet számítani
  • Szerződéstől való eltérések esetén
  • Károkozás és kártérítés esetében
  • Kollégák vagy csoportok közötti személyes, illetve szakmai ellentétek esetében
  • Elbocsátások, létszámleépítések esetén, a méltányos lezárásért
  • Ha gyorsabb, hatékonyabb és olcsóbb megoldásra van szükségünk a peres útnál

 

Hogyan zajlik a gazdasági mediáció?

  1. A mediáció akkor tud elindulni, ha minden érintett fél szeretné. Ha az egyik fél megkeresi mediátoraink egyikét, meghallgatjuk, milyen helyzetben kéri a segítségünket és információt adunk a folyamat menetéről. Ugyanakkor az önkéntesség fontos feltétele a mediációban való részvételnek, ezért azt kérjük, hogy a többi érintett fél is keressen meg bennünket e-mailen vagy telefonon. Így tudjuk biztosítani az erőegyensúlyt már a folyamat elejétől: mindenkinek van lehetősége röviden beszélni a konfliktusról, mi pedig mindenkinek elmondjuk, hogyan zajlik a mediációs folyamat, tisztázzuk az aláírási jogokat és a mediáció díját.
  2. Az időpontegyeztetést követően, közösen vagy pedig külön-külön kezdjük a folyamatot, az előzetes információktól függően. Egy mediációs ülés 3 óra, és maga a mediációs folyamat több alkalmat is igénybe vehet, hiszen fontos, hogy a konfliktushelyzetben felmerülő összes részletet meg tudják beszélni a felek.  A cél az, hogy ha külön is kezdjük a megbeszélést, minél előbb közös asztalnál beszélgessen minden érintett, hogy valódi közös megoldásokat találhassanak. Akkor sincs veszve minden, ha csak külön-külön tudunk egyeztetni a felekkel a folyamat végéig, úgynevezett sétáló mediációval segítjük a kommunikációt. A mediációs ülések során felmerülő panaszok és hiányok mögött szükségletet, érdekeket keresünk, és a konstruktív kommunikáció eszköztárával segítjük a feleket abban, hogy a hibáztatás és múltbéli sérelmek felhánytorgatása helyett a jövőre tudjanak fókuszálni, legyen szó a közös munka folytatásáról vagy a munkakapcsolat lezárásáról.
  3. Ha megállapodás születik a folyamat során, azt írásban rögzítjük.
  4. A folyamat befejezése  után bizonyos idővel a mediátor felhívja a feleket és érdeklődik, van-e még szükség további segítségre.  

A tapasztalatok szerint a mediációban kötött megállapodások 85%-át betartják a felek. A gazdasági és munkahelyi mediáció előnyeiről a 24.hu és. Portfolio.hu is írt már. 

 

 

 

 

Szeretne több információt kapni a témával kapcsolatban? Keressen bennünket!