CSR: együttműködés vállalatokkal

Magyarországon a társadalmi felelősségvállalás ismert és terjedő fogalom. Mi a Partners Hungary Alapítványnál szerencsés helyzetben vagyunk, mert immár hetedik éve dolgozunk együtt a Glaxo SmithKline (GSK) gyógyszergyárral, a hátrányos helyzetben lévő roma közösségek egészségtudatosságáért és egészségügyhöz való hozzáféréséért.

Társadalmi felelősségvállalás

A társadalmi felelősségvállalás első lépésben azt jelenti, hogy meglátjuk a mozgásterünket a cselekvésre, a szűkebb és tágabb társadalmunkban, környezetünkben tapasztalt helyzetekre.  Ebben az értelemben nem csak a vállalatoknak, hanem egyéneknek, civil és szakmai szervezetnek, állami és oktatási intézményeknek, tehát mindannyiunknak van ilyen felelőssége.

Vállalati felelősségvállalás

„A vállalati felelősségvállalás, vagy ahogyan gyakran rövidítik, CSR (Corporate Social Responsibility),  arra a módszerre vonatkozik, amellyel a vállalatok irányítják és fejlesztik a társadalomra és a környezetre kifejtett hatásukat, valamint értéket hoznak létre részvényeseik és partnereik számára a stratégia, szervezési kérdések és a működés módjának fejlesztésében” (Csreurope, 2013). Ez a stratégia nem pusztán üzleti jótékonykodás, hanem „önkéntes elköteleződés a közjó fejlesztése mellett: az üzleti gyakorlaton keresztül a cég erőforrásainak bevonásával. Hosszú távon nyereség (fenntarthatóság) tekintetében sikeresebb a profitszerzés kizárólagos szempontjait érvényesítő vállalkozással szemben” (Csreurope, 2013).

A társadalmi felelősségvállalás szemlélete nem csak vállalati körökben, hanem az Európai Unió szervezeteiben és törekvéseiben is megjelenik. Az Európai Bizottság már 2001-ben, Promoting a European Framework for Corporate Social Responsibility címmel zöld könyvet szentelt ennek a témának: „…a CSR egy olyan koncepció, amelynek keretében a vállalatok ellenszolgáltatás nélkül társadalmi és környezeti érdekeket integrálnak az üzleti folyamatokba, valamint a partnereikkel történő kapcsolattartás módjaiba.” E szerint a vállalatok figyelembe veszik a társadalom érdekeit, mégpedig azáltal, hogy tekintettel vannak tevékenységük üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre. de ugyanígy a környezetre is kifejtett hatására. Ez a cselekvés a törvényes kötelezettségen túl is terjedni látszik, nevezetesen úgy, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása céljából.

A CSR tehát:

  • A társadalommal, a környezettel való szinergikus együttműködésből indul ki,
  • illeszkedik a szervezeti, vállalati stratégiához
  • önként vállalt szemlélet és gyakorlat
  • nem veszélyezteti a versenyképességet, hanem felelősségérzetet ébreszt és cselekvésre sarkall.

Mi, a Partners Hungary Alapítványnál, civil szervezetként, közös társadalmi értékekért dolgozunk. Felelősséget érzünk az oktatásért, a sérülékeny csoportokon belül a roma közösségekért, és azért, hogy egyének vagy csoportok közötti konfliktusainkat békésen oldjuk meg, vigyázva egymásra.

Tevékenységünkben hangsúlyos az, hogy minél több emberhez eljussanak azok a működő módszerek, amelyek abban segítenek, hogy jobb kapcsolatokat építhessünk egymással a mindennapokban. Amikor pedig egy nagyvállalat az ügyeink mellé áll, akkor abból nagyon jó együttműködések születnek, mint például az Arconic (egykori Alcoa Köfém) vagy a Glaxo SmithKline gyógyszergyárral való programjaink. Keressen minket, ha úgy látja, szívesen dolgozna velünk!

Mitől függ a jó együttműködés egy CSR programban a vállalat és a megvalósító között?

  • Tapasztalatunk szerint kulcsfontosságú, hogy illeszkedjen a megvalósítani kívánt program a vállalat profiljába és stratégiájába, emellett olyan megvalósító egyénekkel és szervezetekkel dolgozzon együtt, akiknek szintén a tevékenységi körükbe illeszkedik a megvalósítani kívánt program.
  • Sokat jelent, ha folyamatos a kommunikáció a vállalat CSR felelőse és a megvalósító között, hiszen egy élő kapcsolatban könnyebb a részleteket kidolgozni és minden fontos szempontra odafigyelni.
  • Hasznos, ha a vállalat képviselői megismerik és rendszeresen találkoznak a programban résztvevő érintettekkel (kivéve, ha a program jellege miatt ez nem lehetséges), így saját élményt szerezhetnek a program hatásairól.

Hogyan működik az Együtt a jobb egészségért program?

A Partners Hungary Alapítvány 2010-ben csatlakozott az Európa Tanács ROMED programjához. Jelenleg saját tapasztalatainkat és a ROMED eszköztárát ötvözve, egy egységes módszertan, az interkulturális mediáció keretében végezzük integrációs munkánkat elsősorban az oktatás, az egészségügy területén, és helyi, közösségi igények mentén.
Az interkulturális mediáció a részvétel elvét erősítő módszer, közösségi munka, amely hidat épít a településeken élő közösség tagjai és a településeken működő intézmények, döntéshozók között, annak érdekében, hogy előmozdítsa, pozitív irányba fordítsa a szükségben lévő közösségek helyzetét.

A módszerben alkalmazott helyi mediációs tevékenységeket az interkulturális mediátorok koordinálják. Ők olyan szakemberek, akik helyismeretükkel, konfliktuskezelési és közösségi tervezési készségekkel a roma-nem roma közösségek közötti párbeszédet segítik, és a hátrányos helyzetű csoportok érdekeit képviselik helyi szinten. Az interkulturális mediátorok a helyi roma közösség aktív tagjai, akik maguk is tenni akarnak azért, hogy jobb körülmények között éljenek, és ezért képesek mozgósítani a közösség többi tagjait. Saját maguk határozzák meg, melyek a közösség legégetőbb problémái, amelyekre megoldást akarnak találni, és ehhez kapnak támogatást a helyi hatóságoktól és egyéb szervezetektől. A Partners Hungary Alapítvány feladata az interkulturális mediátorok kiképzése és a párbeszéd elősegítése a helyi szereplők között.

Milyen eredményekkel működik a program?

Csak néhány megvalósult helyi projekt, a teljesség igénye nélkül, amelyrt az interkulturális mediátorok és a közösségi akciócsoport hoztak tető alá:

  • minimosoda kialakítása és működtetése
  • kültéri illemhelyek létesítése Nagyecseden, Porcsalmán és Encsen
  • sószoba kialakításaNagydoboson az óvodában
  • rászorulók házainak egészségügyi festése, felújítása Gyulajon – eddig 48 házat újítottak fel kalákában a közösség tagjai
  • játékközpont koordinálása Nagydoboson
  • játszótér felújítása, működtetése Csengerben és Hernádkakon
  • szemétszedési, szemét- elszállítási akciók Nyírbátorban, Győrtelken, Ongán
  • óvodás és iskolás gyerekek egészségügyi felvilágosítása,
  • helyi kampányok, egészségügyi programok megvalósítása a védőnővel együttműködve (többek között Arló, Borsodnádasd, Hernádkak, Hernádnémeti, Heves, Járdánháza, Jászapáti, Porcsalma, a Svájci Alap által támogatott egészségfejlesztési modellprogram települései.)

Nagyon megerősítette a GSK-val való együttműködésünket, hogy a vállalat egyik vezető pozícióban dolgozó munkatársa volt a projekt felelőse. Rendszeres egyeztetéseink során vállalati szempontokat tudott behozni, amelyek sokat segítettek a megvalósításban. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a finanszírozó találkozzon a helyi közösségek tagjaival és részt vegyen a közösségi akciócsoport ülésein. Az egyik beszélgetés zárókörében meghatározó pillanat volt, amikor az egyik helyi akciócsoport tag könnyes szemmel mondta el, hogy milyen sokat jelent neki a program: az ő tapasztalataira, szakértelmére még senki nem volt kíváncsi. Olyan emberek találkoztak így egymással, akik amúgy sosem keresztezték volna egymás útját, és tudtak olyan dolgokat dolgokat mondani egymásnak, amely mindannyiukat többé tette. A találkozásokból maradandó emberi kapcsolatok születtek: az egykori programfelelős magánadományozóként visszajár a településre. 

Ha az ön vállalata is szeretne tenni egy jobb világért, és stratégiájukba vágnak tevékenységeink, írjon nekünk!

    Szeretne több információt kapni a témával kapcsolatban? Keressen bennünket!