Az 5 leggyakoribb tévhit a gyermekrészvételről – és a mögöttük rejlő valóság  

Ahogy a gyermekek részvételének fogalma egyre nagyobb teret nyer az oktatásban, az egészségügyben, a szociális munkában, valamint a szülők körében, úgy gyarapodnak a félreértések is. Az ötlet hallatán sok felnőttben – kisgyermeknevelőben, pedagógusban vagy más szakemberben – megjelenhet a kíváncsiság, a bizonytalanság vagy akár a védekezés keveréke is: Ez azt jelenti, hogy átadjuk a gyerekeknek az irányítást?  

Egyáltalán nem.  

Íme öt gyakori tévhit a gyermekek részvételével kapcsolatban, bemutatva a valódi jelentésüket apró példákkal kiegészítve, amelyeket ki is próbálhatunk. 

1. „Azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a gyerekek hozzanak meg minden döntést.”

Ez a leges-leggyakoribb tévhit. A valóságban a gyermeki részvétel azt jelenti, hogy megosztjuk a döntéseket a gyerekekkel, és nem az irányítást adjuk át. Továbbra is a felnőttek a felelősek a gyermekek jóllétének, biztonságának és fejlődésének biztosításáért. A gyerekeket azonban értékes meglátásokkal rendelkező aktív szereplőkként ismerjük el. A részvétel azt jelenti, hogy meghallgatjuk őket, komolyan vesszük a véleményüket, és értelmes, az életkoruknak megfelelő módon bevonjuk őket az életüket, mindennapjaikat érintő döntésekbe¹. 

Próbáljuk ki a következőt: Ha valamilyen változtatást tervezünk a gyermek rutinjában, például a lefekvési idő módosítását vagy egy új iskola megkezdését, kérdezzük meg, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, és mi segíthetne megkönnyíteni a helyzetét? Továbbra is mi irányítjuk a döntést, de a gyermek úgy érzi, hogy látják és bevonják. 

2. „A kisgyermekek túl kicsik ahhoz, hogy részt vegyenek a döntésekben.”

Még a legkisebb gyerekek is ki tudják fejezni preferenciáikat, érzelmeiket és szándékaikat. Egy csecsemő elfordítja a fejét, ha túl ingerült; egy kisgyermek rámutat kedvenc játékára; egy óvodás elmagyarázza, hogy mit talál ijesztőnek és miért? Ezek mind a részvétel formái. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy nő a reflexióra és a részvételre való képességük, és ezzel együtt bővülnek a bevonásuk támogatásának eszközei is². A kulcs az, hogy ráhangolódjunk egyéni kommunikációs módszereikre, és következetes lehetőségeket biztosítsunk azok kifejezésére. 

Próbáljuk ki a következőt: Hagyjuk, hogy az óvodások szavazzanak arról, hogy melyik mesét olvassuk fel aznap. Ezzel támogatjuk a demokratikus döntéshozatalt – már egészen fiatal korban. 

3. „Ha beleszólást adok a gyerekeknek, elveszítem az irányítást”.

Valójában gyakran éppen az ellenkezője igaz. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy számít a hangjuk, általában együttműködőbbek, magabiztosabbak és érzelmileg kiegyensúlyozottabbak. Ha bevonjuk őket a döntésekbe, azzal nem szüntetjük meg a határokat, hanem éppen megerősítjük őket azáltal, hogy kölcsönös tiszteletre és megértésre épülnek. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes kívánság teljesül. De ha a gyerekek megértik, hogyan születnek a döntések, és úgy érzik, hogy meghallgatják őket, nagyobb valószínűséggel fogadják el ezeket a döntéseket, és tanulnak belőlük³.
Próbáljuk ki a következőt: Amikor szabályokat állítunk fel egy közös térre vonatkozóan (például a csoportszobában vagy a hálószobában), kérdezzük meg a gyerekeket, hogy szerintük mi lenne az igazságos. Vegyük figyelembe a javaslataikat, és beszéljük át, hogy egyes ötletek miért nem alkalmazhatók. 

4. „A gyerekek nem igazán tudják, mi a legjobb nekik.”

Lehet, hogy a gyerekek nem ismernek minden választ, de a saját életüknek ők a szakértői. Tudják, mi okoz nekik örömet, mitől érzik magukat biztonságban vagy mitől szoronganak, mi segíti őket a legjobban a tanulásban. Amikor a felnőttek tudásukat és tapasztalataikat a gyermekek megélt nézőpontjaival ötvözik, az jobb, relevánsabb döntéseket eredményez. Ha a gyerekeket kizárjuk az őket érintő beszélgetésekből, akkor elszalasztjuk a lehetőséget a mélyebb kapcsolatra és az átgondoltabb eredményekre. 

Próbáljuk ki a következőt: Ha egy gyermek bizonytalannak tűnik egy tervezett tevékenységgel vagy átmenettel kapcsolatban, kérdezzük meg az okát. Lehet, hogy megtudunk valami olyasmit, amit nem vettünk számításba, például érzékszervi túlterheltséget, szorongást vagy egy korábbi negatív tapasztalatot – és ennek megfelelően módosítsunk a körülményeken. 

5. „Ez csak megint egy új divat, a való életben nem fog működni”.

A gyermekek részvétele nem egy új trend. Ez egy alapjog, amelyet az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít, és évtizedes kutatások és nemzetközi gyakorlat támaszt alá. Akkor működik a legjobban, ha beépül a mindennapokba: a gyermekek véleményét kikérik a csoportszobai tervezés során, bevonják őket a háztartási rutinokba, vagy beleszólást biztosítanak számukra a gondozásukkal kapcsolatos döntésekbe. A részvétel nem egy hatalmas beszélgetés, hanem az inklúzió sok apró, következetes cselekedetéből épül fel. 

Próbáljuk ki a következőt: Javasoljuk a gyerekeknek, hogy közösen készítsük el a heti tervet vagy a napirend vizuális ábrázolását. Használjunk fényképeket vagy rajzokat, ha még nem tudnak olvasni, és beszéljük át együtt a lépéseket. 

Mi a tanulság? 

A gyermekek részvétele nem jelenti az irányítás elvesztését vagy a szerepek felcserélését. Hanem azt jelenti, hogy partnerségben kell dolgozni. Azt jelenti, hogy elismerjük, hogy a gyermekek gondolatai, érzései és tapasztalatai már most is számítanak, nem csak a jövőben. És azt jelenti, hogy időt kell szánni arra, hogy kérdezzünk, meghallgassunk, gondolkodjunk és válaszoljunk. 

Ha így teszünk, olyan gyerekeket nevelünk, akik érzik, hogy tisztelik őket – és akik olyan felnőttekké válnak, akik tisztelnek másokat. 

Maradjanak velünk, ha a Játékkal a részvételért projekt keretében készülő eszközkészletünkre kíváncsiak, amely a nem formális és formális kisgyermekkori nevelésben dolgozó szakembereket támogatja a gyermekek minél korábbi bevonásában, és abban, hogy végigkísérjék a szülőket és a közösségeket a gyermek fejlődésének útján.  

Lábjegyzetek 

1. United Nations (1989). Convention on the Rights of the Child, Articles 12–13. 

1. Lansdown, G. (2010). The Realisation of Children’s Participation Rights: Critical Reflections. 

1. Thomas, N. (2007). Towards a theory of children’s participation. The International Journal of Children’s Rights, 15(2), 199–218. 

Mi az, hogy Játékkal a részvételért? Mi az, hogy TOY for Participation? 

A Játékkal a részvételért (TOY for Participation) az Európai Bizottság által társfinanszírozott és az ICDI által vezetett európai kezdeményezés, amely 8 ország partnereivel együtt dolgozik a kisgyermekek részvételhez való jogának előmozdításán. Együtt már több mint 40 000 gyermeket és családot értünk el több mint 40 játékközponton keresztül, és ez a szám egyre nő. Tudjon meg többet a projektről és a partnerekről!