DEÁK Éva

DEÁK Éva

ügyvezető igazgató 

Forprofit szektorból hozott tapasztalatait az oktatás, majd a civil szféra terén szerzett évtizedes tudással bővítette. Innovatív módszertanokat honosít meg hazai közegben, többszörösen bizonyított és jól adaptálható eszközökkel,az eredményesség növelése érdekében. Nem csak vezetőként, de innovátorként és trénerként is aktív.

 

Szívügye a gyermekközpontú oktatás: már pályája kezdetén megtapasztalta, hogyan kell olyan programokat kialakítani, amikben a gyerekek fejlődnek, jól érzik magukat, inspiráló a környezet és változatosak a tevékenységek. Ahol a gyerekek úgy fejlődnek, hogy közben jól érzik magukat. Azóta annak megalapozásán munkálkodik, hogy a diákok boldogabb iskolákban tanulhassanak. A Lépésről lépésre program ennek kitűnő példája.

Büszke rá, hogy egy profi szakmai közösséget irányít, amely aktív szerepet vállal új, innovatív módszerek hazai bevezetésében a konfliktuskezelés, demokrácia fejlesztés és az oktatás területén.