Mediáció a kapcsolattartási ügyelet keretében – kihívások és sikerek

A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének (MACSGYOE) hagyományos országos szakmai tanácskozására 2019 októberében került sor Siófokon. A konferencián ebben az évben kiemelt szerepet kapott a gyermekjóléti alapellátások közül a kapcsolattartási ügyelet, amely szolgáltatás jelenét és jövőjét külön szekcióban tárgyalták meg a jelenlévők. Szekcióvezetőként dr. Urbán Liliána jogász, mediátor és Gergely Gabriella szociális munkás, mediátor, a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának (FESZGYI) munkatársai, illetve szakértőként Bulyáki Tünde szakmafejlesztési referens a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztályról és Csillag Mirna gyermekvédelmi szakértő az Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központból volt jelen.

 

A kapcsolattartási ügyelet egyrészt a válás alatti vagy az azt követő átmeneti időszakban a gyermek(ek) és a különélő szülő számára semleges helyet biztosít, hogy a gyermek biztonságban élhessen a kapcsolattartási jogával. Ez azt jelenti, hogy a válás során a szülők közti gyakori játszmáknak, erőszaktól sem mentes eseményeknek ne legyen részese. Pusztán a tőle külön élő családtagjával való kapcsolattartása legyen a fókuszban. Sokszor a szülők elfelejtik a csatározásban, hogy közös gyermekük mindkettőjüket szereti, és nagyon fájdalmas megélnie, hogy két szülője bántja egymást és a legtöbb gyermek saját magát okolja a család szétesése miatt. Ezért szolgáltatás egyik fontos célja a gyermek saját tapasztalatszerzése a tőle külön élő családtagjáról, ami segíti a gyermek és a különélő szülő kapcsolatfelvételét, majd a kapcsolat fejlődését. Másrészt, a szakemberek célja a szülők edukálása is arra, hogy a válást követően ki tudják alakítani az új életüket, melyben a másik szülőre továbbra is szülőtársként tekintenek és számítanak. Tehát felelős szülőként, a gyermek érdekét figyelembe véve a legtöbb, amit egy szülő meg tud tenni, az a másik szülővel való együttműködésre törekvés. Ez a szemlélet segíthet a végső cél elérésében, vagyis a szolgáltatásból való úgynevezett kivezetésben, kigondozásban, hogy a gyermek és a külön élő szülő később külső helyszínen, majd a szülő új otthonában folytathassa a rendszeres kapcsolattartást. Ide kívánkozik az általuk működtetett szolgáltatás mottója, mely Dr. Kardos Ferenctől származik: „A legnagyobb emberi fájdalom, emberi csalódás közepette a házasságok, vagy élettársi kapcsolatok felbomlása gyakran nem jelentheti a másik féltől való teljes elkülönülést. A közös gyermek olyan kapcsot jelent a szülők között, ami nem szakad el könnyen, és aminek megszakadása csak ritka esetekben kívánatos. A gyermeknek, néhány kivételtől eltekintve, mindkét szülőre szüksége van, a különélő szülő szeretetét, támogatását, példáját nem pótolhatja a még annyira szerető másik szülőtárs sem.”

MACSGYOE éves konferencia eseményeivel kapcsolatban A FESZGYI munkatársait, dr. Urbán Liliánát és Gergely Gabriellát kértük meg, hogy számoljanak be a szekción történt eseményekről, akik interjú keretében válaszolták meg a kérdéseinket.

Partners Hungary Alapítvány (PHA): Először is szeretnélek megkérni titeket, hogy röviden mutatkozzatok be és mondjátok el, hogyan nyílt arra lehetőség, hogy szekcióvezetőként legyetek jelen a konferencián?

 

Gergely Gabriella (GG): Szeretném ezúton is megragadni a lehetőséget arra, hogy megköszönjük a MACSGYOE elnökségének a konferenciára való felkérést, valamint a Partners Hungary Alapítványnak az érdeklődést és a megjelenést. A Partners Hungaryval rendszeres munkakapcsolatban is vagyunk, hiszen gyakran veszünk részt a képzéseiken, továbbá az intézményünk által szervezett szakmai rendezvényekre előadóként is hívjuk a munkatársaikat.

Tatabányaiként és szociális munkásként az első munkahelyemen a tatabányai ESZI-ben (Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények) volt lehetőségem 2002-ben részt venni mediációs képzésen, ami a mediációhoz és a kapcsolattartási ügyeleti munkához az alapokat jelentette. Egy nagyon innovatív csapat tagjaként élveztem ugyan a képzést, értettem az akkor még újnak számító módszer, technika lényegét, de tele voltam kételyekkel, hogy hogyan lehet majd szociális, gyermekvédelmi területen ezt a módszert alkalmazni.

Sok évvel később, több mediációs képzést követően állt össze egésszé a megszerzett tudás, mert az általános mediációval szemben a szakmánkban használható mediáció nagyon speciális terület. Több szempontból is speciális. A kapcsolattartási ügyeleti munka egyik legfontosabb célja például a gyermek és a tőle külön élő családtag kapcsolatának építése, így nagyon hangsúlyosak az érzelmek. Az önkéntességet tekintve pedig, többnyire kötelezett (bíróság, gyámhivatal által) kliensek veszik igénybe a kapcsolattartási ügyelet szolgáltatását. Továbbá a pártatlanság kérdése is különbséget mutat az általános, klasszikus mediációhoz képest, hiszen nyíltan a gyermek érdekeit kell, hogy szem előtt tartsa a kapcsolattartási ügyelet mediátora. Nem utolsó sorban a mediátor díjazása is, valamint a felek által fizetendő költségek is más képet mutatnak, mert a gyermekjóléti központ kötelező, speciális szolgáltatásának igénybe vétele térítésmentes.

Később, Budapestre költözve, a IX. kerületi munkahelyem, a FESZGYI vezetése kért fel 2009-ben egy szociális munkás-pszichológus kolléganőmmel, Lukács Lucával együtt, a Gyermekjóléti Központ kapcsolattartási ügyelet szolgáltatásának beindítására és működtetésére.

Az elmúlt 10 évben zökkenőmentesen, sikeresen biztosítottuk ezt a szolgáltatást, többek között az elköteleződésünk miatt, valamint mert a gyermek legfőbb érdekét tekintettük mérvadónak minden helyzetben. A kapcsolattartási ügyeleti munkára egy folyamatként tekintettünk, mely a meglátásunk szerint egy hosszú, elnyújtott mediációs folyamat, egyéni fejlődésekkel.

Komplex szolgáltatást nyújtottuk, minden családtag segítése célunk volt, annak érdekében, hogy a gyermek a későbbiekben már külső helyszíneken vagy a szülő otthonában (természetes közegben) folytathassa a rendszeres kapcsolattartást. Ebben a munkában a legfontosabbnak a helyzetek, családtagok elfogadását tartottuk, valamint a gyermek igényét, és egyéni tempóját a kapcsolatok újraépítése, mélyítése szempontjából. Most, 10 év után átadtuk a szolgáltatást két kollégánknak, az intézményünknél dolgozó Bázsa-Mosó Lászlónak és a külsősként csatlakozó Dr. Urbán Liliánának, akivel a konferencia szekciójában együtt dolgoztunk. Szóval előttem az utódom helyzetben voltunk most Lilivel, és örülök, hogy volt arra alkalmunk, hogy együtt dolgozzunk, hiszen egy szolgáltatás folyamatos működése során fontosnak tartom a szakmai alapelvek továbbvitelét, folytonosságát és a tapasztalatok átadását.

Országos szinten a kapcsolattartási ügyeleti szolgáltatás minősége elég szórt képet mutat, ezt az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által végzett országos kutatás is megerősítette, melynek eredményeit a szekció hallgatósága meg is ismerhetett, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztály előadásából.

 

Urbán Liliána (UL): Azt, hogy a konferencián szekcióvezetőként lehettem jelen, nagy megtiszteltetésnek érzem és több személyes oka is van annak, hogy egy különleges lehetőségként tekintek rá. Egyik oka, hogy dr. Kardos Ferenc neve számomra gyerekkori emlékeket idéz, mert a ’90-es évek elején édesanyám, Urbán Erika az Ő helyetteseként dolgozott egy ideig a VII. kerületi Nevelési Tanácsadóban, ahol dr. Kardos Ferenc létrehozta a Kapcsolat Alapítványt. Jelenleg főállásban a Budapesti Gazdasági Egyetemen dolgozom jogászként, mellette, ahogy Gabi említette, Őt követve a FESZGYI Családtámogató és Gyermekjóléti Központ kapcsolattartási ügyeletén mediátorként vagyok megbízásban. A szakmáim és a munkám mögé oda tudom tenni azt az értéket, hogy komoly társadalomformáló erejük van. A felsőoktatás, a mediáció és kapcsolattartási ügyeleti szolgáltatás is az emberek gondolkodásmódját befolyásolja. Hiszek abban, hogy a befektetett munka túlmutat a személyes kereteken és nem csak az én, hanem más emberek jövőjét is jobbá teheti. A bemutatkozásom zárógondolataként szeretném elmondani, hogy hatalmas élmény számomra az, hogy a Partners Hungary Alapítványnak adunk interjút, ahol időnként önkéntesként segítek a szervezet munkájában. Fontosnak tartom az összefogást, jó érzést jelent, hogy így találkoznak egymással szervezetek, akár egy ilyen interjú keretében is.

PHA: Miért volt szükség arra, hogy a konferencián külön szekciót kapjon a kapcsolattartási ügyeleti szolgáltatás?

UL: A fél napos szekció a kapcsolattartási ügyelet feladatait, gyakorlati szempontjait, illetve a mögöttes jogi szabályozást vette napirendre, hogy a területen dolgozó szakemberek számára nyújtson segítséget. Azt a célt tűztük ki, hogy a jelenlévőkkel együtt gondolkodva megfogalmazzuk azokat a javaslatokat, amikkel a szolgáltatást tovább lehet fejleszteni, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy a gyermekek érdekei mindinkább érvényre jussanak. A konferencia végén, a szekciók összegzésekor a szakemberek megszólították az EMMI, mint irányítást és felügyeletet ellátó szervet, hogy támogassák a szolgáltatás fejlesztését. Ehhez nagyobb pénzügyi támogatásra és a pontosabb jogszabályi környezet tisztázására van szükség.

GG: Amint említettem készült egy országos kutatás, mely a család-és gyermekjóléti központok kötelező, speciális szolgáltatásai között a kapcsolattartási ügyelet helyzetét vizsgálta. Valamint 2018-ban az alapvető jogok biztosa készített egy jelentést, egy panaszbeadvány okán, miszerint egy gyermek nagyszülőjével való kapcsolattartási joga sérült, mert az adott település nem tudta ezt a szolgáltatást biztosítani a gyermeknek és rokonának. Mivel a szolgáltatást 2004-től biztosítania kell a család- és gyermekjóléti szolgáltatóknak, ezért ideje nyíltan beszélni az elmúlt 15 év tanulságairól, tapasztalatairól. A gyerekek érdekét nézve, fontos lenne, hogy az országban mindenhol viszonylag egyforma minőségű szolgáltatáshoz juthassanak hozzá, ezért is szükséges arról beszélni, hogy a jogszabályi harmonizáció megtörténjen, a szolgáltatáshoz szükséges szakmai minimumokat (a használt fogalmak, kapcsolattartási szintek, a szakemberek képzésével kapcsolatos elvárások pontosítását) és tárgyi-személyi feltételeket egységesítse a szakma. Továbbá fontos lenne, hogy a döntéshozó és szolgáltatást nyújtók számára ezek a szakmai minimumok ismertek legyenek és az azonos tudásalapra hagyatkozva a gyermek egyéni igényének, érdekének megfelelően születhessen döntés a kapcsolattartásra vonatkozóan.

 

 

PHA: Az előzőekben elhangzottak kapcsán kérdezem, hogy előfordulhat-e olyan, hogy nem a gyermek érdeke kerül előre? Történik-e olyan a gyakorlatban, hogy ez háttérbe szorul?

 

GG: Tapasztalatunk szerint, a válóperek során a bírák a szülők megegyezését igyekeznek elősegíteni, és amennyiben ez sikeres és nem mutatkozik az eljárás során gyermeket veszélyeztető körülmény, akkor a bírák a kapcsolattartást a gyermek elvitelének jogával szabályozzák a külön élő szülőhöz. Ez üdvözítő, és így a válások nagy részénél nincs is szükség a kapcsolattartást kapcsolattartási ügyeletekre szabályozó döntésre. Azonban azokban az esetekben, amikor a döntéshozó bíró a gyermek biztonsága, az eset előzményei miatt úgy látja, hogy szakemberek bevonására és semleges helyen történő kapcsolattartásra van szükség, akkor elrendeli az úgynevezett felügyelt kapcsolattartást. Ez előfordulhat olyan esetekben, ahol a gyermekek traumatizálódtak a válás során, ahol a kapcsolattartás okán esetlegesen a szülő mentális betegsége, szenvedélybetegsége vagy lakhatási nehézsége merül fel, vagy az erőszakos cselekményt elkövetők és áldozataik a szülők, tehát például a családon belüli erőszak jelenléte bizonyosodott be az eljárás során. Vagy egyszerűen évek óta nem volt rendszeres kapcsolat a gyermek és a külön élő szülő között, így a kapcsolat újraépítéséhez segítséget jelenthet szakember jelenléte.

 

Sajnos előfordulhat, hogy egy eljárás során a gyermek érdeke helyett vagy mellett a kapcsolattartásra jogosult (külön élő szülő) vagy a kapcsolattartásra kötelezett (gondozó szülő) érdekei kerülnek előtérbe. Gondoljunk bele, hogy egy peres eljárásban a szülők a legtöbb esetben jogi képviselővel vesznek részt, aki a megbízója érdekeit képviseli az eljárásban. A gyermek jogait, érdekeit ki képviseli a hosszan elhúzódó, csatározásig menő eljárásokban? Szóval nagy álmom, hogy ezen a szemléleten változtatni tudjunk közösen, átfogalmazzuk a kérdést úgy, hogy a gyermek joga legyen elsődleges szempont, és ne a játszmák és harcok elszenvedőjeként élje végig a gyermek a szülők válását, hogy fontossá váljon a szülőknek és az eljáró szakembereknek is a gyermek folyamatos tájékoztassa az őt érintő történésekről, ne legyen bizonytalanságban az eljárás ideje alatt sem, stb.

 

PHA: Mit lehet tenni egy súlyosan traumatizált gyermekkel?

 

GG: Beszéltünk már a kapcsolattartási ügyelet céljáról, célcsoportjáról, és nyilván ezek meg is határozzák, hogy milyen munkamódszereket alkalmazunk ebben a szolgáltatásban. Amikor azt tapasztaljuk, hogy nem elég a szolgáltatásban nyújtott segítség, tehát a gyermek állapotának felmérése, a szüleihez való viszonyának megismerése, megnyugtatása, tájékoztatása, a kapcsolat újraépítését segítő támogatás, a mediáció, stb, akkor célirányosan javasolni szoktuk más szolgáltatásba való eljuttatását. Mivel a saját intézményünknek, a FESZGYI-nek is sokrétű a szolgáltatási palettája, a pszichológusi tanácsadástól, az addiktológiai tanácsadásig, elsődlegesen intézményen belül igyekszünk megtalálni a megfelelő egyéb szakmai szolgáltatást. Ennek meg van a maga menete, elsődlegesen a család-és gyermekjóléti szolgáltatásban az esettel foglalkozó esetgazdával (családsegítő vagy esetmenedzser) konzultálunk, és közben a szülőket és a gyermeket is felkészítjük a várható feladatokra. Amennyiben szükséges, az esetgazda a család bevonásával esetkonferenciát is összehívhat, ahol közösen gondolkozva, a gyermek számára a legmegfelelőbb döntés születhet. Az esetkonferencián a kapcsolattartási ügyelet munkatársa is részt vesz, hiszen a családokkal, gyerekekkel való professzionális munka alapja a team munkában való együttműködés.

PHA: A családon belüli erőszakot megélt gyermekek bekerülnek-e a rendszerbe?

 

GG: Igen, hiszen ezekben az esetekben a döntéshozó bíróság vagy gyámhivatal a gyermeket biztonságban szeretné tudni, például a kapcsolattartási ügyeleten. A gyermekvédelmi törvény alapelvei szerint amennyiben egy gyermek szem- és fültanúja a szülők közti erőszaknak, agressziónak, az is veszélyeztető körülmény. Amennyiben a szülő a gyermek ellen követ el erőszakot, úgy a bíró döntése lesz mérvadó abban, hogy a gyermek érdekét szolgálja-e a rendszeres kapcsolattartás vagy azt bizonyos mértékben vagy teljesen korlátozza. Nyilván az egyes esetek mély megismerése szükséges a döntéshozó részéről, akár igazságügyi szakértő bevonásával, és az előzmények részletes feltárásával.

 

PHA: Milyennek gondolod a magyarországi jogszabályozást. Egyértelmű a szakemberek számára?

 

UL: A szabályozási háttér feldolgozása nem egyszerű feladat. A szolgáltatáshoz kapcsolódó rendelkezések több jogszabályban és sokszor elszórva találhatók meg. Az elmúlt években a szolgáltatás gyakorlata jelentős változásokon ment keresztül, amit a jogszabályi környezet még nem tudott megfelelően lekövetni. Kiemelném a mediáció, vagy törvényi elnevezéssel a közvetítés módszerének integrálását az eljárásba, ami szintén jelentős változásokat hozott. Kérdéseket vet fel a kapcsolattartási ügyeleti munkatársak végzettségével szemben támasztott követelmények tekintetében, illetve hogy milyen esetekben, mikor és hogyan alkalmazhatóak. A mediációra vonatkozó rendelkezések nincsenek felülvizsgálva, ezzel kapcsolatban számos ellentmondást és tisztázatlanságok is találunk a jogszabályokban, ami megkérdőjelezi az egyébként igen hatékony módszer alkalmazhatóságát.

 

Gabi az előzőekben, ahogy említette, sokszor a szolgáltatáshoz tartozó fogalmak használatában sincs egység. Nem mindegy, hogy például a bíróság, amikor meghatározza a kapcsolattartás szintjét akkor abból világos lesz, hogy a szakembernek mit kell tennie pontosan. Láttunk példát arra, hogy a bírósági határozatban nem volt pontos a fogalomhasználat, így a szakember csak találgatni tudott, hogy mennyire szigorú szabályokat kell majd szabnia a folyamatban. Ez meghatározhatja a kapcsolattartás menetét, idejét stb., tehát jelentős befolyással van a folyamatra. Ilyen tévesztések könnyen elfordulhatnak, ha a jogszabályok nem tisztázzák a fogalmakat, ezért lehet, hogy egy ügy például szükségtelenül elhúzódik.

 

PHA: A mediációt milyen módon lehet alkalmazni a szolgáltatásban? Hogyan kapcsolódik a két dolog egymáshoz?

 

GG: A mi felfogásunk szerint a kapcsolattartási ügyeletbe való bekerüléstől az abból való kivezetésig tartó út maga egy elnyújtott mediációs folyamat. Ez a folyamat arról szól, hogy a szülők képessé váljanak arra, hogy meghallják, és elfogadják a gyermekeik érdekét és igényeit. Ez a válás időszakában nagy terhet jelenthet a felnőtteknek, hiszen valamilyen komoly oknál fogva úgy döntöttek, hogy nem tudják, nem akarják együtt folytatni az életüket. A válás egy veszteség, hiszen senki nem úgy kezdi a közös életet, hogy el akar majd válni. A különválás időszakában gyakori, hogy a szülők egy légtérben sem kívánnak lenni a másik féllel, és ez a családon belüli bántalmazás esetén például teljesen indokolt is. Ezt figyelembe véve eleinte a szülőkkel való egyeztetéseink során is a sétáló mediációt alkalmazzuk, mely alatt a szülőknek nem szükséges egy térben és akár egy időben sem jelen lenni, hanem mi közvetítünk közöttük. Ez a módszer abban is segíthet, hogy a gyermek ne éljen át úgynevezett lojalitáskonfliktust, melyet mindkét szülő együttes jelenléte egy ilyen nehéz élethelyzetben csak generál, mert ahogy már beszéltünk róla a gyermek kevés esettől eltekintve mindkét szülőjét szereti és érthető módon mindkettőjüknek meg akar felelni. Szóval a szolgáltatásban a sétáló mediációt aztán a későbbiekben mediációt is alkalmazni szoktuk, ahol már a családtagok egyszerre vesznek részt a megbeszélésen, ezzel saját kezükbe véve a jövőre vonatkozó kapcsolattartással összefüggő döntéseiket. Amennyiben a gyermek életkora, érettsége lehetővé teszi, a gyermeket is bevonhatjuk ebbe a folyamatba.

 

PHA: A jog minden résztvevőnek biztonságot, védelmet tud biztosítani?

 

UL: Álláspontom szerint a jog akkor tudja megfelelően ellátni a funkcióját, ha az minél életszerűbb, folyamatosan leköveti a gyakorlati élet változásait és áttekinthető, ugyanakkor egyértelmű követelményeket rögzít. Azt is gondolom, hogy a gyakorló szakemberekkel szemben nem lehet az elvárás, hogy olyan jogi ismeretekkel rendelkezzenek, amit a jelenlegi kusza, nem mindig egyértelmű jogszabályi környezet követel meg. Sokkal inkább előremutatónak tartanám, ha a szolgáltatásra külön egy szakmai protokoll készülne. Korábban, 2016-ban az EMMI kiadott egy szakmai protokollt A család- és gyermekjóléti szolgáltatás keretében biztosított szociális segítő munka folyamatairól címmel. A dokumentum több szolgáltatást ölel fel, ami ugyan precízen megfogalmazza a szakmai elvárásokat, de túl terjengős és nehezen szemezgethetők ki belőle a kapcsolattartási ügyeletre vonatkozó részek. Célszerű lenne tehát, akár egy ilyen átfogó anyag mellett, de mindenképp elkülönítve is létrehozni egy központosított, jogszabályoknak megfelelő, de nem jogi szöveget tartalmazó, folyamatosan frissülő kapcsolattartási ügyelet szakmai protokollt.

 

PHA: Mennyire együttműködők a bíróságok a gyámhatóság és a gyermekvédelmi szereplők?

 

GG:  Az együttműködésre, a konszenzuson alapuló megegyezésre való törekvés, a fent említett módon a szolgáltatásba bekerülő családok és a folyamatban szereplő szakemberek részéről is szükséges. Azt gondolom, hogy a bírák és a gyámhivatalok, akik a kapcsolattartásról döntést hozó szervként, mi pedig a döntés végrehajtásában közreműködő szolgáltatóként, szakemberként veszünk részt, felelősséggel és szakmai felkészültséggel kell, hogy közelítsünk ehhez az érzékeny témához, hiszen gyerekek sorsával foglalkozunk. A nehézséget sokszor az jelenti, hogy a döntéshozó és szolgáltatást nyújtó szakemberek közti kommunikáció nem kielégítő. Nem azonos a fogalomhasználat és sokszor elfelejtődik az eljárások során, hogy mi a gyermek legfőbb, legjobb érdeke.  A kommunikációt segítheti a már említett jogharmonizáció, a szakmai szabályozók létrejötte, valamint a szolgáltatás finanszírozásával kapcsolatos kérdések tisztázása. Ugyanakkor a saját tapasztalatom nagyon pozitív e tekintetben, hiszen a tíz év során sikerült az intézményünk és a döntéshozó szervek között az együttműködés kialakítása. Előfordult, hogy csak arra volt szükség, hogy egy megbeszélés keretében tisztázzuk a szolgáltatás igénybe vételének feltételeit, szakmai céljait, kialakítsunk a döntéshozó szervekkel egy eljárási rendet, mely megkönnyíti a kommunikációs elakadásokat. Nagy örömmel vettünk részt a Pesti Központi Kerületi Bíróság által kezdeményezett és négy éve már hagyományosan megrendezett kerekasztal megbeszéléseken, ahol a gyámhivatalok és a család-és gyermekjóléti központok munkatársai tudtak egyeztetni a kapcsolattartás szabályozása témában. Fontos, hogy a témával foglalkozó szervek munkatársai partnerként tekintsenek egymásra, elismerjék egymás tudását, szakmaiságát és minden részt vevőt az motiváljon, hogy az adott esetben, mi biztosítja a gyermek érdekét.

 

PHA: Mit gondolsz, mi a legnagyobb szakmai kihívás ebben a munkában?

 

GG: Nehéz erre válaszolnom, nagyon szerettem ezt a munkámat, valószínűleg azért is, mert rengeteg kihívás volt benne. A legegyszerűbbnek tűnő helyzetekben való kommunikálás a családtagokkal is kihívás lehet, hiszen érzelmileg megterhelő időszakban találkozunk ebben a szolgáltatásban a gyerekekkel és felnőtt családtagjaikkal. Talán a legnagyobb kihívás az lehet, hogy a sokrétű tudást és az évek alatt megszerzett tapasztalatot szakemberként szintetizálni tudjam. Hihetetlen sokféle tudásra van szükség és az is egy felismerésem volt az évek alatt, hogy mi magunk is alkalomról, alkalomra tanultunk ebben a folyamatban. Tisztában kell lenni a válás lélektanával, a traumák kezelésével, a bántalmazás, a szülői elidegenítés dinamikájával, hátterével, a játszmák sajátosságaival, a gyermeklélektan alapjaival, jogi ismeretekkel is rendelkezni kell, valamint ott az adott helyzetben adekvát válaszokat, reakciókat kell tudni adni és sorolhatnám még. És nyilván minden reakciót és kommunikációt hitelesen és következetesen lehet csak közvetíteni ebben a munkában, sok-sok alázattal. Természetesen az elfogadás az egyik kulcsa ennek a munkának. Nem ítélkezni mások felett, úgy, hogy az egyéni fejlődésekhez támaszt és támpontokat adjunk.

 

PHA: Mit gondol leginkább összeférhetetlennek jogilag és emberileg?

 

UL: Nem tartom megfelelőnek azt, hogy a szociális szférában dolgozó szakemberek úgy kerülnek foglalkoztatásra, hogy a szerződéseikben nincsenek letisztázva a munkakörükhöz tartozó pontos feladatok. Ezt munkajogi szempontból és emberileg is aggályosnak tartom. Ennek eredményeként fordulhat elő az a sajnálatosan gyakori helyzet, hogy a szakemberek több olyan szerepkörbe kényszerülnek, minimális összegű bérezés mellett, ami szakmai nehézségeket is felvet a szerepek összeférhetetlensége miatt. Fontosnak tartanám ezek orvoslását ahhoz, hogy a szolgáltatást fel lehessen motivált szakemberekkel tölteni, aminek akadályát az előzőekben elmondottakban látom.

 

PHA: Sikeresnek érzed a kapcsolattartási ügyeleteken zajló munkát, lehet-e eredményekről beszélni a felbomlott családok ilyen nehéz életszakaszában?

 

GG: A sok apró lépés, melyet a családtagok megtesznek ebben a folyamatban, elvezethetnek sikerhez. A cél – mondjuk úgy –, hogy a gyerek biztonságban tudása, a szülővel való kapcsolatának építése, majd a szolgáltatásból való kivezetése, akkor a szolgáltatásunk elérte a célját és sikeres volt. Van létjogosultsága ennek a szolgáltatásnak, hiszen a gyerekek arra is kapnak mintát ebben a folyamatban, hogy hogyan lehet az érzelmeinket azonosítani, megfogalmazni, a konfliktusainkat kezelni, ami pedig már túlmutat a szolgáltatás elsődleges céljain. Gyönyörű és egyben nehéz pillanatokon kísértük végig a szolgáltatásunkba került gyerekeket. Volt arra is példa, amikor egy tizenéves gyermeknek kb. fél év után tudatosult, hogy a külföldön élő szülője csak miatta, arra a két órás kapcsolattartásra érkezik Magyarországra. Ez ebben az esetben azért volt ez katartikus pillanat, mert az esetleges szülői elidegenítés miatt a gyermek addig nem merte elhinni, hogy rá kíváncsi lehet a külön élő szülője. Ma már az ügyeletünkön kívül, egész hétvégés programokon vesz részt a gyermek a szülőjével, tehát elérte a szolgáltatás a sikeres kivezetés célját.

 

PHA: A siófoki konferenciát hogyan értékelitek összességében?

 

GG: Bízom benne, hogy a közös gondolkodás ereje és a tenni akarás el tud indítani egy szakmai párbeszédet és e szolgáltatás jövőképének alakításához gondolatébresztő volt ez a szekció. A magam részéről szerettem volna még informatívabbá tenni a szekció munkáját, de azzal is tisztában vagyok, hogy a négy és fél órás szekció munka nem elegendő arra, hogy mindenre kitérjünk. Alapvetően nagyon felemelő volt, hogy az országból érkező szakemberek, szakmai vezetők nagyon aktívan vettek részt a közös munkában, ezt ezúton is köszönöm nekik.

 

UL: A konferencián számos hasznos gondolat hangzott el a résztvevők részéről. Mi szekcióvezetőként, illetve a szakértőkkel is kiváló összhangban tudtunk együttműködni, amivel úgy érzem, a résztvevőket is motiválni tudtuk. Örömmel tapasztaltam a konferencia végén az összegzésben, hogy az EMMI felé sikerült minden olyan kérdést összefoglalóan megfogalmazni, ami miatt bizakodhatunk a pozitív jövőben Remélhetően  a szolgáltatás a finanszírozás és a jogalkotás is nagyobb hangsúlyt kap majd.

Addig is ajánlom a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karának kiadványát, amit a Partners Hungary Alapítvány által szervezett mediátorok összeállítottak össze. A kézikönyv a Válási mediáció a gyerekek szempontjából címet kapta. A kiadványban a gyermek érdekeit igyekeztek körbejárni a  mediátorok.