Preventnet – Előzzük meg a fiatalok radikalizálódását!
A PreventNet nemzetközi projekt fő célja, hogy felhívja a figyelmet a téma fontosságára és támogassa a szakembereket a hatékony megoldások megtalálásában.
A mai kor fiataljait számos veszély fenyegeti: a másság, illetve kisebbségi csoportok elleni gyűlölet, erőszak, függőségek, önpusztítás stb. A társadalom stabilitása érdekében és azért, hogy megóvhassuk a fiatalokat és meg tudjuk előzni az olyan fenyegető tényezők kialakulását, amik szélsőséges viselkedéshez vezethetnek tisztában kell lennünk ezekkel a veszélyekkel és késznek kell lennünk arra, hogy megfelelő lépéseket tegyünk a megelőzésre és a beavatkozásra.
Mi volt a célunk a PreventNet projektünkkel?
- kapacitásépítés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára az oktatás és a szociális munka területén
- a fiatalok segítése abban, hogy ellenállóvá váljanak a gyűlölettel, radikalizálódással szemben és a képességeik fejlesztése arra, hogy egy békés társadalmat tudjanak építeni
- felhívni a figyelmet a téma fontosságára, szervezetek közötti párbeszédet kezdeményezni szakemberek és más érintettek között és több, akár nem szokásos szövetségest nyerni a megelőző munka számára
- a közép-kelet-európai szempontoknak és megközelítéseknek a célzott disszeminációja nemzetközi megelőzéssel foglalkozó hálózatokban
Milyen tevékenységeket ölelt fel a projekt?
- A radikalizáció megelőzését, kezelését célzó jó gyakorlatok gyűjtése és közzététele, ezekből tréninganyagok fejlesztése nemzetközi tudáscsere céljaira
- Nemzetközi tréningek a fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára és kiválasztott jó gyakorlatok megvalósítása fiatalokkal
- PreventNet tréning a radikalizáció megelőzésére fiatalokkal dolgozó szakemberek számára
- Kerekasztalok szervezése a fiatalokkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és szakmapolitikával foglalkozó szakértők együttműködésének megerősítése céljából
Mik a várható eredmények?
- A terepen dolgozó szakemberek felkészültebbek lesznek arra, hogy az intoleranciát, másság elleni gyűlöletet megelőzzék, kezeljék a fiatalok körében
- Még nem közismert a témához kapcsolódó közép-kelet-európai jó gyakorlatok láthatóbbá válnak
- Megerősödik a szervezetek és a szakemberek/szakértők közötti együttműködés a területen
- A fiatalok szociális és együttműködési képességei fejlődnek, ellenállóbbá válnak a gyűlölettel, radikalizációval szemben
Mi mindent tettünk eddig Magyarországon?
- Részvétel jó gyakorlatok gyűjtésében, válogatásában, értékelésében
- 2 és fél napos PreventNet tréninget szerveztünk a német Cultures Interactive trénerei vezetésével fiatalokkal foglalkozó magyar szakemberek számára, amelynek során ahhoz kaptak eszközöket, hogy hatékonyabban tudják felismerni, megelőzni és kezelni a másság elleni gyűlölet és megkülönböztetés különböző formáit
- „Anti -radikalizmus Policy Cafe” címmel kerekasztal beszélgetést tartottunk, azzal a céllal, hogy megalapozzuk a fiatalokkal dolgozó szakemberek – pedagógusok, szociális munkások, pszichológusok stb.- és a szakmapolitikával foglalkozó szakértők szorosabb együttműködését a radikalizmus megelőzése és kezelése érdekében.
- A magyar csapat részt vett a Szlovákiai Ruzomberok-ban rendezett 5 napos PreventNet nyári egyetemen, ahol a másság elleni gyűlölet, megkülönböztetés és radikalizmus megelőzésével és kezelésével kapcsolatos jó gyakorlataink cseréjére került sor. Ennek részeként nemzetközi partnereinknek tréninget tartottunk a mediáció és resztoratív módszerek alkalmazási lehetőségeiről a területen.
- A Partners Hungary Alapítvány trénerei, emellett pedagógusok és más, fiatalokkal foglalkozó szakemberek kaptak képzést, amelynek segítségével a tizenéves korosztályban saját élményű foglalkozásokat tartanak a radikalizmussal, előítéletekkel, gyűlöletbeszéddel szembeni érzékenyítés érdekében. Fontos, hogy nehéz témákról is tudjunk beszélgetni, ehhez kaptunk módszertani eszközöket.
- Kipróbáltuk a módszereket két középiskolai csoporttal is. Összesen öt napot dolgoztunk 14-18 éves fiatalokkal
- Összegyűjtöttük a jó gyakorlatokat egy füzetbe, töltsd le ingyen: Preventnet jó gyakorlatok
Igényelj online egy saját nyomtatott példányt december 20-ig, amelyet ingyenesen elpostázunk neked!
A PreventNet tréning egy résztvevője így indokolta, hogy miért adott maximum pontszámot az esemény értékelésekor:
„Nagy lendületet, motiváltságot, sikereket adott a tréning, ezzel a munkámban hatékonyabb lehetek majd és magabiztosabb.”
Hogyan zártuk a programot?
A programban magyar oldalról résztvevő Partners Hungary Alapítvány és a Budapest Központ a Tömeges Atrocitások Megelőzéséért a projekt záróeseményeként virtuális kerekasztalt szervezett, ami lehetőséget nyújtott, hogy aktivisták és elméleti szakemberek véleményt cseréljenek a kihívásokról, teendőkről és az együttműködés erősítésének lehetőségeiről.
- A programban az izgalmas előadásokon túl pezsgő és tartalmas panelbeszélgetéseken is részt vehettek az egybegyűltek. A délelőtti program részeként Berg Dániel második kerületi alpolgármester, Hegedűs Zoltán a Nemzeti Ifjúsági Tanácstól, Jósa Bálint a Szubjektív Értékek Alapítványtól és Nyirati András az Emberi Jogi Nevelők Hálózatától a politikusok és civilek szerepeiről és együttműködési lehetőségeiről cseréltek eszmét a radikalizmus megelőzése területén.
A tapasztalatcsere során a panelisták világossá tették, hogy a különböző szektorokban tevékenykedők, a természetszerűen eltérő szempontok ellenére, egyformán fontosnak tartják az ifjúság radikalizálódási jelenségeinek kezelését, a megelőzés és az együttműködés erősítését, valamint a rendszeres vélemény-, információ- és tapasztalatcserét a kormányzati és civil szféra között. Kifejezték továbbá készségüket a megindult párbeszéd folytatására. - Délután többek között a sok vitát kiváltott Meseország mindenkié című könyvről és annak fogadtatásáról beszélgettünk. A panelbe meghívtuk a projekt vezetőjét, Rédai Dorottyát a Labrisz Egyesülettől, Kádár Annamária, mesepszichológust, Nyúl Boglárka szociálpszichológust és Vásárhelyi Mária szociológust, hogy világos és pontos képet kapjunk a témáról. A szakértők egyetértettek abban, hogy a könyv, nemhogy nem káros a fiatalok számára, hanem igen hasznos, mivel a meséken keresztül egy sokszínűbb, a valósághoz közelibb világgal találkozhatnak, ami hozzájárulhat a másság elfogadásával kapcsolatos nyitottságuk és a társadalmi érzékenységük fejlesztéséhez. A kisebbségi társadalmi csoportokhoz tartozó fiatalok számára pedig sokat jelent abban, hogy pozitív önértékelésük alakuljon ki. A könyv „botrányos” fogadtatásának pozitív hozadéka is van, mivel megnövelte a népszerűségét így sokkal több emberhez juthat el.
„ A könyv megerősít abban, hogy nem vagyunk egyformák, teljesen különböző utakat is bejárhatunk és ez teljesen rendben van”. Kádár Annamária
Egy résztvevő véleménye az eseményről:
„Az interaktivitás tetszett a legjobban. Nagyon sok jó ötlettel és értékes kapcsolattal gazdagodhattam”.
2018 Október – 2020 Szeptember
Partnerek
The Anti-discrimination Education Society, PL
Ratolest Brno, CZ
REACH Institute, SK
Partners for Democratic Change Slovakia, SK
Centre for Community Organizing, SK
Partners for Democratic Change Hungary, HU
Budapest Centre for Mass Atrocities Prevention, HU
YMCA Dobrich, BG
Centre for the Study of Democracy, BG
Finanszírozás
A projektet az Európai Unió Rights, Equality and Citizenship Programme (2014-2020) és a Visegrádi Alap Finanszírozza.