Resztoratív gyakorlatok az iskolában: nemzetközi tapasztalatok

Az International Institute for Restorative Practices (IIRP, Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete) minden évben megrendezi konferenciáját.

A nagynevű intézet idén Budapestet választotta európai konferenciája helyszínéül. A Partners Hungary Alapítvány munkatársa is részt vett a konferencia második napján.

Plenáris előadások

A csütörtöki napot John Bailey,  az IIRP elnöke nyitotta meg, aki több száz nehéz körülmények között működő amerikai iskolában vezetett be resztoratív gyakorlatokat, illetve segítette bevezetésüket. Felvezetőjében kiemelte, hogy a resztoratív technikákkal való munka egy folyamatos tanulási folyamat, ami inkább felfedezéshez hasonlít. Amikor elkezdenek egy iskolával dolgozni, a munka fontos része, hogy az intézményeket és az embereket megismerjék, annak érdekében, hogy a számukra működőképes módszereket együtt találják meg. A fókusz azonban mindig a közösségépítésen és konfliktusmenedzsmenten van, hogy a kapcsolatokban okozott károkat sikerüljön megjavítani.

6-12 hónapig csak a körülményeket derítik fel, munkacsoportokat állítanak fel az iskolában, mielőtt a tanulókkal is elkezdenének dolgozni. Jelenleg három projektjük fut, az alábbi témákban:

• hogyan befolyásolja az iskolában  a resztoratív környezet a rizikófaktorokat (iskolaelhagyás, depresszió, stb.)
• hogyan befolyásolja a resztoratív környezet a tanulmányi eredményt
• hogyan teremthetnek Pittsburgh városában, az iskolák 50%-ában resztoratív környezetet.

A munka során szem előtt tartják, hogy konkrét, használható eszközöket adjanak az iskolák kezébe. Emellett kiemelte: a strukturált beszélgetések, konferencia- és körmodellek csak akkor hatásosak, hogyha az iskolán kívüli életben segítenek a konfliktusok kezelésében.

MINDEN olyan iskolai dolgozót (tanárt és személyzetet), valamint szülői munkaközösségi tagot bevonnak, akik kapcsolatba kerülnek a tanulókkal: abban hisznek, hogy az összes érdekelt részvételével tudnak működő és fenntartható rendszert építeni. A tapasztalat emellett azt is mutatja, hogy kell valamilyen kötelező „nyomás” ami valóban változásra sarkallja a résztvevőket, ezért a folyamat végén szükséges a vizsgatétel is.

Nicola Preston különleges nevelési igényű gyerekekkel dolgozik az Egyesült Királyságban. A resztoratív gyakorlatokat  az IIRP-n tanulta. Manapság a közoktatásban nagyon eltolódott a hangsúly a teljesítmény irányába –  a közösség rovására. A jó kérdés pedig az lenne, hogy a diákok hogyan tudnak elköteleződni a tanulás iránt – a közösség segítségével. Emellett megugrott a különleges nevelési igényű gyereke száma, és a diagnózis nagyon fontos szerepet játszik a szülők életében, hogy meg tudják magyarázni, miért nem teljesít jól a gyerekük. Bár nem tagadja a diagnózisok helyességét, ugyanakkor kiemeli, hogy a diákok közül sokan nem viszonyulnak pozitívan a tanuláshoz, az őket ért rossz tapasztalatok és megszégyenítések miatt. Nicola Preston hangsúlyozta a közösséghez való kötődés és a pozitív iskolai légkör fontosságát, amely tényezők növelik az önbecsülést és csökkentik a szégyenérzetet, ezáltal a tanulók tanulmányi eredményei is javulnak.

Példaként említett egy olyan iskolát, ahol tanított, ahol 33% volt a különleges nevelési igényű gyerekek aránya, és amely az idő során 10%-ra csökkent. Bár a diákok életében a rizikófaktorok megmaradtak, az iskolai környezet megváltozott, ami jelentős javulást idézett elő. Neurológiai kutatások igazolják, hogy azok a tevékenységek, amelyek pozitív érzéseket keltenek a tanulókban, csökkentik a stresszt, és csökken a tanulás fölött érzett szorongás és szégyenérzet. Emiatt a szociális és érzelmi tanulás kiemelten fontossá válik, és ehhez szükséges egy biztonságos és pozitív környezet, amelyben ez megvalósulhat.

Dr. Belinda Hopkins húsz éve dolgozik resztoratív technikákkal. Előadása során a belső felismerés fontosságát hangsúlyozza, amikor ráébredünk, miben is van a resztoratív módszerek jelentősége, és hogyan is segítenek nekünk. Nagy közösségépítő ereje van a folyamatnak, amely során közös történetet formálunk a különböző egyéni történetekből. A folyamatot mindig a résztvevőkre kell szabni, nincs egyetlen üdvözítő módszer.

Emellett nem félt megemlíteni a nehézségeket sem. Kevés a képzésekre fordított keret, emellett a pedagógusok részéről sokszor nagy az ellenállás, amit gyakran a változástól való félelem szül.  Fontosnak tartja a megújulást, gyakorlatilag minden évben átírja a kurzusa anyagát, hiszen folyamatosan tanul ő maga is. Kreatívnak kell lenni, és meg kel ismerni mások módszereit. Az empátia, egymás megértése és az egymásra való figyelem sokat segít.

Tóbiás E. Sára agressziókezeléssel foglalkozó pszichológus, előadásában a Mérei programról beszélt. A 2008-ban létrejött program, amelyet a tanárveréses történetek hívták elő, mintegy válasz volt a tanárok által megfogalmazott tehetetlenségre és eszköztelenségre, és a támogatás hiányára. Németh Margit vezetésével elkészült egy akcióterv, amelyen olyan szakemberek dolgoztak, mint Ranschburg Jenő, Bilkei Pál vagy Vekerdy Tamás. A kidolgozott programot 168 oktatási intézményben vezették be, főleg gyermekotthonokban és általános iskolákban. A program az alábbi elemeket tartalmazta:

• Krízisvonal
• Képzések és szupervíziók pedagógusok számára
• Agressziókezelésre kidolgozott eszközök: resztoratív technikákat bemutató oktató dvd-k, személyes segítség az óratervek összeálításában. Az oktatóanyagban összeállított anyagokat, eseteket a tanárok a tanulókkal együtt beszélték meg.
• Saját honlap
• Más civil szervezetekkel való együttműködés.

A komplex intézményfejlesztő programban két év alatt 25 intézmény vett részt. Ezalatt resztoratív facilitátorokat képeztek ki a tanárok körében, a diákokkal pedig fórumszínház technikával dolgoztak. Emellett külső facilitátort is igénybe vettek, oktatódvd-ket készítettek, szerveztek esetmegbeszéléseket és szupervíziót.

Az előadó a nehézségek között megemlítette a tanárok ellenállását: nehéz volt elérni, hogy kinyíljanak az új módszer felé, és nehéz volt rávenni őket, hogy ne egyedül és ne tekintélyelvűen próbálják megoldani a konfliktusokat. Két év után sajnos a projekt véget ért, és ez rövid idő volt a tartós siker eléréséhez.

A tanárok visszajelzése alapján viszont a program valós eszközöket adott az iskolai konfliktusok kezelésére, és a fegyelmi tárgyalások helyét resztoratív konferenciák vették át.

Mundrucz Anett, a Zöld Kakas Líceum vezetője röviden ismertette az intézmény különlegességét a résztvevőkkel. Középiskolájukba olyan diákok járnak, akik egyszer már kiestek más iskolákból, mert figyelemzavarosak, speciális tanulási igényűek, vagy nagyon nehéz körülmények között élnek, és/vagy függőségi problémáik vannak. Tíz éve dolgoznak resztoratív módszerekkel, diák-diák, diák-tanár, tanár-tanár konfliktusokban. Fontosnak tartják, hogy egyenrangú partnerekként kezeljék a diákokat, szeretnék megismerni őket, hogy valódi támogatást nyújthassanak nekik. A resztoratív szemlélet segíti a diákok beilleszkedését a közösségbe, és jobb eredményeket érnek el tanulmányaikban is.

Eva Fahlström resztoratív módszerekkel és pszichodrámával foglalkozik. Kolozsvár külvárosában Pata Clujban, egy roma telepen foglalkoznak közösségi tervezéssel az oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, egészségügy területén, általa képzett facilitátorok segítségével. A nagyszabású célkitűzés szerint 700 év bizalmatlanságán szeretnének felülkerekedni a roma és nemroma emberek között. Gyakori hozzáállás, hogy amikor hátrányos helyzetben élő csoportok életkörülményeit szeretnék javítani, inkább helyettük dolgoznak és nem velük, ezzel alulbecsülve az embereket. Ennek illusztrálásaképpen, Eva elmeséli: csak Svédországban több, mint négyezer román koldus él. A svéd kormány felszólította a román kormányt, hogy intézkedjen, aki azt válaszolta, minden tőle telhetőt megtesz. Azonban a koldusokat senki nem kérdezi meg, hogy a gyereke jár-e iskolába, van-e egészségbiztosítása, vagy hogy próbált-e már munkát keresni. Azok feje fölött megy a társalgás, akikről szó van, nem pedig velük.

Eva üdvözli a nyílt színen zajló konfliktust, mert a vitákat nyílt színen könnyebb kezelni.

A folyamatban az első lépés az elköteleződés, a második a diszkusszió, a probléma kifejtése. Ezután következhet az elvárások tisztázása,mindkét oldalról. Ez a három lépés újra és újra előbukkan a munka során, ahogy egyre több részletet ismerünk meg a történetből.

A resztoratív környezet tulajdonképpen a biztonság és a szabad megnyilvánulás tere. Konfliktusforrás lehet, ha nem ugyanabban a térben vannak a felek. A projektmunka egyik nehézsége, hogy ne a kitűzött cél megvalósítása lebegjen a szemünk előtt, mert nem lehet előreszaladni, a folyamat a lényeg. A folyamat során pedig nagy szerepe van a közös történetek konstruálásának, amelyek a közös nevezőt és a fenntartható együttműködést szolgálják. A folyamatban addig kell lebontani a problémát részleteire, amíg azonos képet nem néz minden fél. Csak ezután lehet stratégiát készíteni, majd részcélokat megvalósítani, hibázni és a hibákból tanulni.

Workshopok

A délután folyamán több, mint tíz rövid worskhopból lehetett választani. A három darab egyórás ülések alatt egyszerre több workshop futott párhuzamosan. Végül az alábbiakon vettem részt.

1)      Nicola Preston a szégyenről és a tanulással asszociálódott stresszről beszélt, amelyek a kutatások szerint lassítja a memóriát és csökkenti a tanulási képességet. A témában Silvan Tomkins, John Braithwaite, Graeme George írásait ajánlja a hallgatóság figyelmébe (www.tomkins.org, www.casel.org).

A szégyen iránytűje egy olyan ábra, amely megmutatja a lehetséges reakciókat a szégyenre, és amelyet iskolai resztoratív gyakorlatok alkalmazásához dolgoztak ki.

A pozitív érzéseket a szégyen/megalázottság érzése szakítja meg, a negatív érzésekből az átjárás a pozitív felé a pedig a meglepődés/meghökkenés biztosítja.

Meghallgatunk egy részletet Daniel Reisel: The neuroscience if restorative justice című TED előadásából, amely arról szólt, hogy a szégyen és a stressz a memóriát és a tanulási képességet jelentősen lassítja, tehát a szociális és érzelmi tanulás szerepe hatalmas. Ha csökken a stressz, jelentősen javul a teljesítőképesség. Az oktatásnak tehát nagy szerepe lenne abban, hogy olyan pozitív érzelmi és szociális környezetet teremtsen, amelyben a tanulók valóban kihozhatják magukból a legjobbat.

A kötetlen beszélgetés során az alábbi értékes gondolatok hangzottak el a résztvevőktől:

• Bár a különféle tanulási nehézségek diagnosztizálása segít abban, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk a tanulóknak, fontos, hogy ezek a diagnózisok ne váljanak címkékké vagy stigmákká, hiszen ezek is a szégyenérzetet generálják.
• A tanulók bevonása a tananyag összeállításába sokat segíthet a teljesítmény javulásában, hiszen a tanulók érezhetik: velük együtt dolgoznak a tanárok, partnerként kezelik őket.
• Fontos, hogy a megfelelő kommunikációt már kora gyermekkorban elkezdjük tanítani, hogy a gyerekek elkerülhessék a szégyen és az inkompetencia érzését. A fiatalkorúak intézetének lakóinak nagy számáról derült ki ugyanis, hogy nyelvi vagy kommunikációs problémáik vannak.
• Az iskolai közösségben az olyan kapcsolat a fontos, ami olyan atmoszférát teremt, amelyben pozitív érzések kioltják a szégyenérzetet.
• További ajánlott olvasnivaló a témában: Vernin C. Kelly: The Art of Intimacy.

2.  Jan Ruigrok provokatív coach Hollandiából érkezett a konferenciára. Workshopjában azt próbálta bemutatni, hogy a provokáció is lehet resztoratív. Összeállított egy, az iskolában jól használható ábrát, amely bemutatja a lehetséges attitűdöket az „iskolai tánctérben”:

Az ábra szerint a resztoratív kommunikáció az együttműködés fókuszában, a Thomas A. Harris-féle oké vagyok-oké vagy (ik=én, jij=te) szellemében történik, amelyet Harris az Eric Berne-féle tranzakcióanalízis elméletére építve dolgozott ki. A piros részt Jan Ruigrok a dráma háromszögének hívja. Aki a pirosban található pozíciók (üldöző/fenyegető, áldozat vagy megmentő) bármelyikéből beszél, az a partnerétől is ezekből a pozíciókból várja a választ. Az előadó szerint ilyenkor például segíthet a provokáció abban, hogy a beszélő elmozduljon a zöld mező irányába, amelyben az asszertív, sebezhető és óvatos megnyilvánulások megvalósulhatnak. A hallgatók kétségüket fejezik ki, hogy vajon jól csapódik-e le a felekben, ha az a személy provokál, akitől igazából segítséget várnak. Az előadó elismeri, hogy keskeny határon táncol a módszer, és átgondolt döntés eredménye kell, hogy legyen, de az ő tapasztalatában eddig helytállónak bizonyult.

A konferencia nagyon informatív és inspiráló volt, köszönhetően a felkészült, tapasztalt, professzionális előadóknak és az elhangzott információknak. Az élményen kívül, a résztvevők Ted Wachtel Dreaming of a New Reality című könyvével is gazdagabbak lettek, amely a resztoratív technikák iskolai bevezetésének hatásait és a módszertani eszközeit taglalja. A szervezők azt ígérték, hogy a konferencián elhangzott összes előadás anyaga elérhető lesz honlapjukon, ezért érdemes figyelemmel követni a http://www.iirp.edu/ oldalt.